Eredmény

A Real Madrid fiatal futballistái avatták fel a szatmári Tarpa új sportpályáját

A Real Madrid U18-as labdarúgócsapata is pályára lépett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa új műfüves sportpályájának átadása alkalmából tartott jótékonysági eseményen szombaton.

2018.06.17 04:32ma.hu

A spanyol fiatalok az este folyamán a megyei bajnok Tarpai Sportcentrum és a Nyíregyháza Spartacus FC korosztályos együttesével játszottak egy-egy félidőt, majd a két magyar csapat mérkőzött meg egymással, több mint 1800 néző előtt. A tarpai klub a bevétel egy részét a leukémiás megbetegedéssel küzdő 12 éves újfehértói futballista, Lakatos Márk gyógyítására ajánlotta fel.

A műfüves borítás avatása előtt Szécsi Szabolcs, Tarpa polgármestere az MTI-nek elmondta, a Real Madrid meghívásának ötlete az idén januárban Salgótarjánban rendezett 26. nemzetközi Gabora Gálán vetődött fel, ahol személyesen találkozott a Real Madrid-öregfiúkat elkísérő, a királyi gárdánál dolgozó Tóth-Zele Józseffel, a Real korábbi ifjúsági edzőjével, Puskás Ferenc egykori barátjával.

A szakember ellátogatott a 2300 lelkes Tarpára is, ahol megtekintette a Debreceni Labdarúgó Akadémia utánpótlásbázisaként működő klubot, a több mint féléves szervezést követően pedig június közepén nyílt lehetőség a királyi klub fiataljainak fogadására a magyar-ukrán határ mellett fekvő községben.

Szécsi Szabolcs az MTI kérdésére elmondta, a spanyol csapatnak a szállással kapcsolatban több különleges kérése is volt, de az étkezésben például ragaszkodtak a hagyományos tájjellegű, beregi ételekhez.

"Ez az esemény a Real Madrid és a tarpai klub ünnepéről, valamint a segítségnyújtásról is szól" - utalt a polgármester a beteg kisfiúra.

A beruházásról azt mondta, a két ütemből álló fejlesztés során építettek egy új műfüves pályát és egy lelátót, felújították az eddigi, használt füves pályát, kiépítették a villanyvilágítást és öltözőket létesítettek. A teljes fejlesztés mintegy 250 millió forintba került.

Szécsi Szabolcs megjegyezte, a későbbiekben szeretnének bekapcsolódni a Real Madrid által működtetett szociális iskolai hálózatba is, a tervek szerint az erről szóló tárgyalások hamarosan megindulhatnak.

A tarpai futballklubnak több mint kétszáz igazolt játékosa van, akik nyolc korosztályos csapatban játszanak. A mérkőzések előtt átadták az érmeket a bajnok tarpai utánpótláscsapatok tagjainak.

Az eseményen részt vett Seszták Miklós egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos, Papcsák Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke és több megyei országgyűlési képviselő, sportvezető is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.