Kajak-kenu

Kajak-kenu válogató - Csipes Tamara is győzelemmel tért vissza

A pénteken egyesben diadalmaskodó Kozák Danutához hasonlóan Csipes Tamara is győzelemmel tért vissza szülési szabadsága után: Medveczky Erikával megnyerte a kajak kettesek 500 méteres versenyét Szegeden, a kajakosok és kenusok első válogatóján, amelynek szombati napján hat döntőt rendeztek.

2018.06.03 07:30MTI

A nap első fináléjában, férfi K-1 1000 méteren a nagy esélyes Kopasz Bálint erődemonstrációt tartott. Az algyőiek 20 éves, Eb-bronzérmes kajakosa már féltávnál is vezetett, majd fokozatosan növelte előnyét, amely a hajrára több hajóhossznyira nőtt. Bár a végén kissé kiengedett, győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

"Mivel az elmúlt két évben jól teljesítettem ezen a távon, voltak elvárások velem szemben. Erős volt a mezőny, kicsit izgultam is a rajt előtt, és örülök, hogy sikerült megnyernem az első válogatót" - mondta Kopasz, aki hozzátette: a jövő heti Eb-n szeretne megint felállni a dobogóra.

A kenusok hasonló számában a párosban olimpiai bronzérmes Kiss Tamás ugyancsak elhúzott az ellenfeleitől, majd a hajrát is bírta. Bár Bodonyi András az utolsó száz-százötven méteren hatalmas tempót diktálva felzárkózott mögé, végül a csepeli Kissé lett a győzelem.

A kajakpárosok 500 méteres fináléjában a négyesből kimaradt Mozgi Milán és Somorácz Tamás szerezte meg az első helyet magabiztos versenyzéssel, míg a C-2 200 méter négyhajós mezőnyében a várakozásoknak megfelelően Hajdu Jonatán és Fekete Ádám nyert.

A két szombati női döntő közül az elsőben, K-2 500 méteren bejött a papírforma, az előzetesen legesélyesebbnek tartott Medveczky, Csipes duó diadalmaskodott simán, igazi csata csak a dobogós helyekért folyt. A honvédos kettős mögött a tavalyi évet Csipeshez hasonlóan kihagyó háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella és új versenyzőtársa, Bodonyi Dóra ért célba másodikként, a harmadik pedig az UTE egysége, Katrinecz Rita és Malcsiner Eszter lett.

"Nem készültünk külön a párosra, mindkettőnk számára az egyes élvezett prioritást, ehhez képest nagyon jó érzésekkel szálltunk ki a hajóból. A felénél már éreztük, hogy meglesz a győzelem" - fogalmazott Csipes, aki tavaly ősszel adott életet kislányának, Olíviának.

Az új olimpiai számban, C-1 200 méteren a győri Balla Virág nyert, aki pénteken 500 méteren is a leggyorsabbnak bizonyult.

A vasárnapi zárónapon 10 órakor rendezik az első finálét.

Akik most jól szerepelnek, utazhatnak a jövő hétvégi belgrádi Európa-bajnokságra és félig-meddig már az augusztusi portugáliai világbajnokságon érezhetik magukat. Az Eb-indulók névsoráról hétfőn dönt Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

A szombati dobogósok (a szövetség eredményközlője alapján):
férfiak:
K-1 1000:
1. Kopasz Bálint (Algyő) 3:38.530 p
2. Ceiner Benjámin (BHSE) 3:39.608
3. Varga Ádám (KSI SE) 3:41.130

K-2 500 m:
1. Mozgi Milán, Somorácz Tamás (Graboplast Győr, ASE) 1:30.245
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (UTE) 1:32.123
3. Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté (BHSE) 1:32.734

C-1 1000:
1. Kiss Tamás (Csepel) 4:02.927
2. Bodonyi András (NKM Szeged) 4:03.377
3. Kiss Balázs (Dunaferr) 4:06.727

C-2 200 m:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 38.318 mp
2. Hajnal Kristóf, Takács Mihály (Graboplast Győr) 40.562
3. Széles Gábor, Devecseri Ádám (Graboplast Győr) 40.601

nők:
K-2 500 m:
1. Medveczky Erika, Csipes Tamara (BHSE) 1:42.698 p
2. Szabó Gabriella, Bodonyi Dóra (BHSE, Szolnok) 1:44.393
3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 1:44.815

C-1 200 m:
1. Balla Virág (Graboplast Győr) 47.725 mp
2. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 48.369
3. Lakatos Zsanett (UTE) 50.152

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.