Jól ment

Kajak-kenu vk - Sikeres napzárás, négy magyar érem pénteken

Jól teljesítettek a magyar versenyzők az esti elő- és középfutamokban a szegedi kajak-kenu világkupán, amelyen négy éremmel zárta a hazai csapat a pénteket.

2018.05.18 19:47MTI

Bár a Nagy Bianka, Molnár Csenge kenus duónak nem sikerült csatlakoznia a finálés szereplés jogát már délelőtt megszerző Balla Virághoz és Devecseriné Takács Kincsőhöz C-2 200 méteren, középfutamában negyedikként célba érve a B döntőbe jutott, a többi magyar egység viszont sikerrel vette a második fordulót.

Balla és Takács 500-on is versenyez szombaton a legjobb kilenc között, ahol Kisbán Zsófia és Bragato Giada kettősének köszönhetően lesz még egy magyar hajó. A két egység egy középfutamban szerepelt, előbbi második, utóbbi harmadik lett. A férfiak hasonló számában is két magyar döntős van, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám pároshoz ugyanis - délutáni második helyével - csatlakozott az ifjúsági világbajnok Slihoczki Ádám, Szőke Attila kettős is. A női kenusokhoz hasonlóan női K-2 500 méteren is egy futamban indult a két hazai egység, Vad Ninetta és Takács Tamara nyert, Racskó Fruzsina és Szabó Ágnes pedig harmadik lett, így mindkét csapat bejutott a fináléba.

A pénteki nap zárásaként a férfi K-1 500 méter hat előfutamát bonyolították le, itt Noé Zsombor megnyerte versenyét, Kopasz Bálint pedig másodikként ért célba, szombaton mindketten a középfutamban folytatják.

A magyarok négy dobogós hellyel zárták a pénteki napot: a női K-1 1000 méter kettős hazai sikert hozott Kárász Anna és Takács Tamara révén, a para döntők során pedig Suba Róbert harmadik helye (KL1 200 m) után női VL3 200 méteren Molnárné Tóth Julianna is bronzérmet szerzett.

A vasárnapig tartó szegedi versenyre 60 ország közel 700 sportolója nevezett, a magyar csapat 62 fős. A viadalra a belépés ingyenes.

A további program:
szombat:
elő- és középfutamok 8.00
para döntők 11.00
döntők 12.20
elő- és középfutamok 15.40
vasárnap:
középfutamok 8.00
döntők 11.30 és 14.50

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.