Labdarúgás

Michel Platini elismerte, manipulálták az 1998-as vb sorsolását

A cél az volt, hogy Franciaország és Brazília csak a döntőben mérkőzhessen meg. Sikerült is.

2018.05.18 16:24ma.hu

Michel Platini korábbi UEFA-elnök egy francia tévés szereplése során ismerte el, hogy manipulálták az 1998-as franciaországi focivébé sorsolását. A cél az volt, hogy Franciaország és Brazília csak a döntőben mérkőzhessen meg egymással. Sikerült is, a a döntőben 3-0-ra nyertek a házigazdák.

"Amikor összehoztuk a sorsolást, egy kicsit trükköztünk, hogy ha mi is és a brazilok is első helyen végzünk a csoportban, akkor csak a döntőben találkozhassunk. Nem azért untuk magunkat halálra a vb szervezésével töltött hat éven át, hogy aztán ne trükközzünk kicsit" - mondta a volt UEFA-vezér a Blue Sport adásában.

A címvédő brazilokat automatikusan az A csoportba rakták, a házigazda franciákat aztán a C csoportba tették, szintén sorsolás nélkül, így az egyenes kieséses szakaszra külön ágra kerültek. A maradék 30 csapatot viszont már sorsolással osztották szét.

A brazilok két nyert és egy vesztes meccs után lettek csoportgyőztesek, a házigazda pedig veretlenül ment a nyolcaddöntőbe.

Az akkori vébé előtt Brazília első, Franciaország pedig második volt a világranglistán, mindenki e két csapat döntőjéről álmodott. Végül (Platiniék segítségével) ez össze is jött, 3-0-ra nyert a házigazda.

Ezután Platini sportpolitikai karrierje meredeken ívelt felfelé, 2007-ben ő lett az UEFA elnöke. 2015-ben a korrupciós botrány után aztán eltiltották a futballügyektől, elnöki posztjáról is le kellett mondania.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.