Programajánló

Dragonosok viadala érkezik Szegedre

A világ minden pontjáról leszállnak a sárkányok, hogy 5 év elteltével ismét dobszó zengése árassza el Szegedet. A nagysikerű 2013-as Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság után 2018 - ban a legek legjobbjai versenyeznek majd a Maty-éren és a Tiszán a 2018. július 17-22 között zajló 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon.

2018.05.08 10:20ma.hu
hirdetés

Az idei évben 20 éves jubileumát ünneplő Magyar Sárkányhajó Szövetség számára óriási elismerés és nem kis feladat, hogy a több mint 150 rajthoz álló klub közel 6000 versenyzője számára a már megszokott magas színvonalat még inkább emlékezetessé tegye.

A sárkányhajó világbajnokság igazi különlegessége lesz a nyári szezonnak, hiszen az elől sárkányfejjel díszített 12,5 m hosszú hajótestek sokasága nem mindennapi látványt nyújt majd a vízen. A 2000 éves keleti hagyományokkal rendelkező sportág hosszú évek alatt a világ több kontinensét is meghódította, hiszen Európán és azon kívül is rengeteg erős klub alakult, akik mind az érmekért és a sikerért lapátolnak majd Szegeden.

A tradicionális múltra visszatekintő sportágat hazánkba a Magyar Sárkányhajó Szövetség alapítói hozták el 1997-ben, és a szövetség, 1998 óta magas színvonalon szervezi és irányítja a hazai klubok, szabadidős csapatok és sárkányhajós közösségek életét.

Aki szeretné átélni, milyenek az igazán tüzes sárkányok ne hagyja ki az egész héten ingyenesen látogatható sporteseményt. Sárkányok hete, te is légy a részese a sárkányok erejének és szurkolj velünk a hazai csapatokért! A dobszó harsogása, a szurkolók éljenzése Téged is magával ragad! A víz, a napfény, a közösségi élmény és a látvány elsöprő hangulatát nem elég képernyőn keresztül látni, ott kell lenni és átélni.

További információk:

www.hungary2018.dragonboat.hu

Csatlakozz a Facebookon:

 11th IDBF Club Crew World Championships Szeged, Hungary

Magyar Sárkányhajó Szövetség / Hungarian Dragon Boat Federation

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.