Sport

Másodszor rendezik meg a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát Budapesten

A Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Testnevelési Egyetem (TE) második alkalommal rendezi meg a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát jövő szerdán és csütörtökön, a Groupama Arénában.

2018.05.03 01:30MTI

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Mocsai Lajos, a TE rektora kijelentette: a tavalyi sikeres rendezés hatására idén még több, 106 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a két nap alatt.

"A sporttudomány kulcsszerepet játszik az életmódjavító és életminőséget fejlesztő eszközök, módszerek létrehozásában, korszerűsítésében, ezért is örülök, hogy immáron másodszor adhatunk otthont egy ilyen egyedülálló rendezvénynek Budapesten" - mondta a rektor.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint a konferencia egyik célja a Magyarországon elért eredmények, kutatások nemzetközi bemutatása, népszerűsítése.

"A sporttudománynak az innováció területén is hatalmas szerepe van, s a szórakoztatóiparnak is fontos ágazata a sportesemények" - jelentette ki. Hozzátette, a magyar cégek elért eredményeit, fejlesztéseit a két nap alatt közel ötven nemzetközi partnernek tudják közvetlenül bemutatni, s reményét fejezte ki, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is lesznek olyan vállalkozások, amelyek profitálni tudnak ebből.

A II. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát a Groupama Arénában tartják, s az eseménynek két kísérőrendezvénye is lesz: ott hirdetik ki a TE által életre hívott Németh Ferenc-díj fotópályázat győztes pályamunkáit, illetve ott rendezik a Joan Vila Bosch, az FC Barcelona módszertani igazgatója, valamint a katalán klubnál elnöki tanácsadó Carles Rexach részvételével szervezett labdarúgóedzői továbbképzést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.