Cselgán Eb

Csernoviczki és Karakas is negyeddöntős Izraelben

Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig, Szabó Csaba és Pupp Réka negyeddöntős, Szabó Katinka és Gorjanácz Zsolt viszont kiesett a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

2018.04.26 13:56MTI

A 48 kilogrammban olimpiai bronzérmes Csernoviczki elsőként Francesca Milanival találkozott, és a három világkupa-éremnél tartó rivális nem sok ellenállást tudott kifejteni. A tatabányaiak versenyzője - aki érmet nyert a legutóbbi tíz Eb-n - gondoskodott róla, hogy az olasz dzsúdós megkapja harmadik intését, azaz leléptessék.

A kecskeméti Szabó Csaba ipponnal nyert a francia Walide Khyar ellen 60 kilóban, és mivel - Csernoviczkihoz hasonlóan - csak a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe, rögtön a negyeddöntőbe került.

A világbajnoki harmadik Karakas 57 kilóban a 32 között szép belső combdobásra kapott vazaarival verte a holland Sanne Verhagent, majd nem sokkal később hosszabbításos meccsen gyűrte le intéssel a román Loredana Ohait. Ezzel a Honvéd versenyzője ugyancsak bejutott a nyolc közé, azaz ha kikap a következő mérkőzésén, akkor is a bronzéremig tartó vigaszágra kerül.

A paksi Pupp Réka az 52 kilósoknál gyors ippongyőzelmet aratott az olasz Rosalba Forciniti felett a 16 között. Súlycsoporttársa, Szabó Katinka viszont ipponnal alulmaradt a spanyol Ana Perez Box-szal szemben, így számára véget ért az Eb.

Nem járt több szerencsével a 66 kilós Gorjanácz sem, aki ipponnal legyőzte az orosz Jakub Samilovot, ám ezután kikapott az olasz Matteo Medvestől, ráadásul rosszul ért földet, és sérült térddel bicegett le a tatamiról.

Az Európa-bajnokság idén annyiban rendhagyó, hogy csak három napig tart, mivel a csapatversenyt külön rendezik meg július 18-án Jekatyerinburgban.

A kontinenstorna a tel-avivi Convention Center 8000 férőhelyes 2-es csarnokában zajlik, ahol 44 ország több mint 400 dzsúdósa verseng. Izraelben ez az első cselgáncs Eb.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.