Vitorlázás

Soling Eb - Nyolc ország 22 csapata Alsóörsön

Nyolc ország 22 csapata indul a jövő kedden kezdődő vitorlázó Soling Európa-bajnokságon, amelynek Alsóörs ad otthont.

2018.04.25 01:30MTI

"A magyarországi vitorlázás és versenysport nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a Soling Európa-bajnokságot a Balatonon, azon belül is az Alsóörs Marina kikötőben rendezik. A Magyar Vitorlás Szövetség fontos célja, hogy a jövőben is minél több nemzetközi és hazai versenyre kerüljön sor Magyarországon" - mondta Kollár Lajos, az MVSZ elnöke a keddi sajtótájékoztatón.

A Soling nem olimpiai hajóosztály, az Eb pedig nyílt verseny lesz, ezért az indulók között található egy kanadai és egy amerikai egység is. Magyarországot három csapat, a Varjas Sándor, Kovácsi László, Meretei Gábor, a Szűcs István, Gyulai Gábor, Szűcs Péter, valamint a Wossala György, Németh Pepe, Wossala Kristóf trió képviseli. A címvédő Litkey Farkas vezette együttes nem indul, de távollétében is születhet magyar győzelem, valamint a német és ukrán csapatok számítanak favoritnak.

Az Eb szervezői összesen kilenc futamot terveznek, de négy futam is elég ahhoz, hogy a bajnokság érvényes legyen. A keddi ünnepélyes megnyitó után az első versenyre szerdán kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.