Megrázó

Percekig nézegették és fotózgatták az ájult futót, mielőtt segítettek volna

Két kilométerrel a cél előtt elájult a hőségtől és percekig nem kapott segítséget. Videó.

2018.04.16 12:38ma.hu

Zavarba ejtő, drámai perceket okozott a Nemzetközösségi Játékok férfi maratonfutása. Callum Hawkins, aki óriási előnnyel vezetett, mindössze két kilométerrel a cél előtt elájult a hőségtől. A férfi percekig nem kapott segítséget. Az olimpiai kilencedik, világbajnoki negyedik skót versenyző mozgása egyre bizonytalanabbá vált, nem tudott egyenesen futni, újra és újra nekiverte magát az utat szegélyező korlátnak. A hőstressztől és kimerültségtől végül összeesett. Megpróbált feltápászkodni, de már nem volt ura testének.

A futó reménytelen küzdelmét többen centiméterekről figyelték, de percekig nem segített senki. Versenytársa úgy szaladt el mellette, hogy rá sem nézett.

A nézők felháborodottan kommentálták a megrázó közvetítést, többen tudni akarták, miért késett ennyit a segítség. A késedelem oka a szabálykönyvben keresendő. A szabályzat szerint ugyanis tilos külső segítséget elfogadni verseny közeben. Tehát ha ápolni kezdik, azzal ki is zárják a versenyből. Más kérdés, hogy ha valaki ilyen rossz állapotban van, kell-e egyáltalán foglalkozni a szabályokkal.

Hawkinst végül kórházba szállították, nem került súlyos állapotba.

Hogy a segítségnyújtás késedelmes volt-e, azt vizsgálat fogja eldönteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.