Drukkolunk

Súlyemelő Eb - Öt magyar szerepel Bukarestben

Öt magyar súlyemelő szerepel Bukarestben a hétfőn kezdődő bukaresti Európa-bajnokságon.

2018.03.26 05:30MTI

A kontinensviadalon a piros-fehér-zöld színek képviseletében egyetlen férfi próbál szerencsét Nagy Péter személyében, de esetében okkal szögezhető le, hogy nem a létszámot gyarapítja az ólomsúlyúaknál, hanem komoly éremszerzési eséllyel versenyez majd a sorszáma szerint 97. Eb-n. A szegediek plusz 105 kilós óriása egyfelől a múltban már többször bizonyított, hiszen volt összetettben ötödik és hatodik is, sőt fogásnemi bronzérme is van 2012-ből, másfelől a nevezések alapján a harmadik helyen áll súlycsoportja rangsorában.

Még előkelőbben jegyzik az Eb rajtja előtt a tavaly három kontinensbajnoki bronzérmet kiérdemlő Magát Krisztinát, aki a legmagasabb női kategóriában próbál szerencsét, és a nevezési lajstromban eredményével a második helyen áll a 90 kilogramm felettiek között.

A két ólomsúlyú magyar versenyző előkelő pozíciójához arra is szükség volt, hogy a bukaresti mezőnyből hiányozzanak a sportágban amúgy erős, ám nagy számú doppingesete miatt eltiltott országok, köztük például Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország és Törökország, amelyek nem indíthatnak súlyemelőt az ez évi Európa-bajnokságon.

A foghíjas mezőny miatt is nyilatkozhatott az MTI-nek a megelőző esztendőkhöz képest minden korábbinál derűlátóbban Dobos Imre, a honi sportági szövetség (MSSZ) elnöke.

"Az utóbbi idők legjobb magyar szereplését várjuk" - szögezte le a MSSZ szakmai vezetése nevében, s ő is elsősorban Magát és Nagy éremszerzési esélyét emelte ki. Magát akár több medált is hozhat, Nagy pedig szakításban állhat dobogóra.

Ami a további három versenyzőt illeti, az MSSZ első embere szerint ha kijön a lépés, akkor a 90 kg-os Bazsó Bianka az első hatban végezhet, akárcsak a 75 kilós Szuromi Tímea, míg a még utánpótláskorú ólomsúlyú, Gyürüs Barbara az első tíz közé kerülhet.

Dobos Imre hozzáfűzte, hogy az első - sportdiplomáciai - siker már az Eb előtt megszületett: az Európai Súlyemelő Szövetség (EWF) ugyanis dr. Krivanek Lászlót, a magyar válogatott orvosát kérte fel, hogy a dopping elleni fellépés témájában előadást tartson az EWF kongresszusán.

A női A csoportok döntői minden nap 17.00, a férfiaké pedig 19.30 órakor kezdődnek, kivéve szombatot, amikor három finálét is tartanak: a 75 kg-osoké 12, a 90 kilósoké 15, a férfi 94 kg legjobbjainak versenye pedig 17.30-kor kezdődik, illetve április elsején, vasárnap a női ólomsúlyúak 15, a férfiak pedig 17.30-tól vetélkednek.

Az Eb programja a magyarokkal:
hétfő: női 48 kg, férfi 56 kg
kedd: női 53 kg, férfi 62 kg
szerda: női 58 kg, férfi 69 kg
csütörtök: női 63 kg, férfi 77 kg
péntek: női 69 kg, férfi 85 kg
szombat: női 75 kg (Szuromi Tímea), női 90 kg (Bazsó Bianka), férfi 94 kg vasárnap: női plusz 90 kg (Magát Krisztina, Gyürüs Barbara), férfi plusz 105 kg (Nagy Péter)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.