Vívás

Párbajtőr GP - Ötven ország több mint félezer versenyzője Budapesten

Ötven ország közel 550 versenyzője lép majd pástra az esztendő legrangosabb hazai vívóversenyén, a férfi és női párbajtőr WestEnd Grand Prix-n, amely péntektől vasárnapig tart a MOM Sportközpontban.

2018.03.20 21:30MTI

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Szetey András, a magyar szövetség (MVSZ) kommunikációs igazgatója elmondta, idén ezt az egy felnőtt nemzetközi versenyt rendezik, ugyanis az őszi Gerevich-Kovács-Kárpáti kard világkupaverseny átkerült a jövő évre.

Hozzátette, a férfiaknál közel háromszázan indulnak, a világranglista első harminc helyezettje közül csupán ketten hiányoznak. Hasonlóan erős a női mezőny is, amelyet világranglista-vezetőként az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese neve fémjelez.

Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke örömét fejezte ki, hogy ismét megrendezhetik a hagyományos viadalt, "sőt jövőre, a budapesti világbajnokság előtt is otthont adhatunk a világkupának, és a WestEnd is biztosította további támogatásáról a szövetséget".

Az elnök arról is beszélt, hogy a verseny alatt a nemzetközi szövetség vezetőivel is tárgyalásokat folytat majd a jövő évi vb-ről, illetve arról, hogy a tervek szerint egy, a sportágban még nem kipróbált helyszín adjon otthont a rangos viadalnak.

Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívó meghatottan mondott köszönetet azért, hogy a női verseny 2009-ben elhunyt férje, Sákovics József nevét viseli.

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány közölte, a Grand Prix az utolsó előtti válogatóverseny az Európa-bajnokságra, illetve a vb-re.

"Nem vagyunk könnyű helyzetben. Női párbajtőrben megkezdődött a fiatalítás, és olyan csapatot akarunk kialakítani, amely esélyes az olimpiai kvalifikációra. Szász-Kovács Emese mellé keressük a többieket" - fejtette ki a kapitány.

Udvarhelyi arról is beszélt, hogy a férfiaknál már zajlik a fiatalítás, az olimpiai bronzérmes csapat megmaradt tagjai - Somfai Péter és Rédli András - mellé már vannak jelöltek az ütőképes válogatott kialakításához.

A versenyen a pénteki férfi, illetve a szombati női selejtezőn kiemeltként nem vesz részt Szász-Kovács Emese és Rédli András.

"Szeretek itthon versenyezni, és tartozom már egy jó eredménnyel a hazai közönségnek, ugyanis itthon már régen álltam dobogón" - mondta Szász-Kovács.

Rédli közölte, jó formában van, és számára az is előny, hogy kiemeltként nem kell részt vennie a selejtezőn.

"Nálunk, férfi párbajtőrözőknél mindig a győzelem a cél. Szeretünk hazai pályán versenyezni, ezt bizonyítottuk már a 2013-as budapesti világbajnokságon" - tette hozzá.

Prosits Attila, a névadó támogató igazgatója tömören így fogalmazta meg, hogy már negyedik alkalommal kerül sor a férfi és női párbajtőr WestEnd Grand Prix-ra: "Ez már nem együttműködés, hanem életforma".

Buronits Ildikó, a MOM Sportközpont igazgatója elmondta, már hétfőn elkezdődött a pástok és a felszerelések helyszínre szállítása. Kiemelte, hogy a vívóverseny a XII. kerület életére is nagy hatással van, megtelnek a közeli szállodák és a szomszédos bevásárló helyeken is érezhetően megnő a forgalom.

A program:
péntek:
férfi selejtező 8.30
szombat:
női selejtező 9.30
vasárnap:
64-es tábla, férfiak 8.30, nők 10.00
négyes döntők 19.00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.