Dráma a lelátón

Megállt a Fradi-drukker szíve, újra kellett éleszteni

Újra kellett éleszteni egy 29 éves Fradi-szurkolót a vasárnapi mérkőzés közben.

2018.03.19 09:35ma.hu

A Puskás Akadémia ellen játszott vasárnap a Ferencváros. A félidőben egy 29 éves FTC-szurkoló hirtelen rosszul lett. Megállt a szíve, a helyszínen tartózkodó mentők az életéért küzdöttek. Szívmasszázst alkalmaztak, majd a defibrillátort is bevetették - írja a Blikk. Néhány perc alatt sikerrel jártak. Az eszméletlen férfit hordágyon vitték le a lelátóról, majd mentőautóval egy közeli kórházba szállították.

"Egy fiatal férfi esett össze a lelátón, a rendezvényt biztosító Országos Mentőszolgálat szakemberei azonnal reagáltak, így pillanatokon belül megkezdődött az emelt szintű újraélesztés. Mellkaskompressziókkal és defibrillátorral a férfi vérkeringését sikerült beindítani, és visszatért spontán keringéssel, stabil állapotban szállíthattuk kórházba” – áll az Országos Mentőszolgálat sajtóosztályának a laphoz eljuttatott közleményében. Arról nem tudtak tájékoztatást adni, hogy ezek után mi történt a fiatalemberrel.

A meccsen nagyon sokan voltak, mindenkit sokkoltak a történtek. Rengetegen aggódnak a fiatalért és folyamatosan érdeklődnek hogyléte felől.

"A lányom barátja, a Merényi intenzívéről átvitték egy másik kórházba agyi CT-re. A lányom vele van, sajnos, nincs még magánál, egyelőre ennyit tudok” – írta az ulloi129.hu című portálon egy szurkoló.

A meccset  egyébként a Ferencváros nyerte nagy csatában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.