Sport

Váratlan bejelentés: visszavonul a két élsportoló

Bejelentette visszavonulását a magyar műugrósport elmúlt időszakának két meghatározó versenyzője, Kormos Villő és Fazekas-Gondos Flóra.

2018.03.08 19:10ma.hu
hirdetés

A két kiválóság csütörtökön egy időben jelentette be döntését. Kormos közösségi oldalán azt írta, "úgy döntöttem, szögre akasztom a fürdőruhámat". Hozzáfűzte: "nagyon köszönöm edzőmnek, Haász Katinak, és persze azoknak mind, akik a 20 év alatt segítettek, hogy előrébb jussak."  

Az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, korábban is többször felvetődött, hogy befejezi, de mindig történt valami, ami folytatásra sarkallta.   

"Nagyon hosszú volt az utóbbi négy-öt év, fizikailag, szellemileg és lelkileg egyaránt megterhelő. Úgy érzem, most már nem tudom tartani a lépést a rohamosan fejlődő sportággal" - mondta a szinkrontoronyugrásban háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes Kormos.  

Fazekas-Gondos Flóra arról beszélt, hogy a tavalyi budapesti világbajnokságot követően ősszel még edzett, de karácsony környékén kiderült, hogy gyermeket vár.  

"Egy időre most elbúcsúzom a műugrástól, a családra, a civil munkámra és az egyetemi tanulmányaimra koncentrálok. De miután hosszú időt töltöttem el benne, nem tudom elképzelni, hogy teljesen eltávolodjak a sportágtól. Hogy a jövőben milyen formában lesz az életem része, később kiderül" - jegyezte meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.