Tenisz

Tajvani tenisztorna: Babos kétórás csatában nyert

A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a 226 ezer dollár (56,7 millió forint) összdíjazású kemény pályás tajvani női tenisztorna negyeddöntőjébe, miután csütörtökön legyőzte szlovén Dalila Jakupovicot.

2018.02.01 12:37MTI

A párosban friss Australian Open-bajnok magyar játékos - aki 45. a világranglistán - 3:3 után magabiztosan hozta az első szettet 169. helyen álló riválisa ellen, majd a másodikban ugyancsak 3:3-nál brékelt. A selejtezőből érkezett szlovén azonban ezúttal utolérte őt, sőt, 5:4-nél ismét elvette a magyar adogatását, ezzel kiegyenlített. Az ütőjét mérgében elhajító Babos a harmadik felvonásban rákapcsolt, és csak két gémet veszítve hozta a meccset, amely 2 óra 5 percig tartott.

A 24 éves magyar játékos a negyeddöntőben a hetedik helyen kiemelt lengyel Magda Linette-tel (60.) találkozik.

Babos ideiglenes partnerével, a tajvani Csan Hao-csinggel magyar idő szerint 12.45 óra körül a párosok negyeddöntőjében is pályára lép, az első helyen kiemelt duóra a japán Hozumi Eri és Namigata Junri vár.

Eredmény (a WTA honlapja szerint):
egyes, nyolcaddöntő:
Babos Tímea (magyar, 4.)-Dalila Jakupovic (szlovén) 6:3, 4:6, 6:2

később:
páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Csan Hao-csing (magyar, tajvani, 1.)-Hozumi Eri, Namigata Junri (japán) 12.45 körül

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.