Sport

Olimpiai érmeket remélnek az idén 130 éves MTK-nál

Idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját az MTK, amely a jubileumi esztendőhöz úgy érkezett el, hogy 2017-ben a legeredményesebb magyar sportegyesületnek bizonyult, idén pedig olimpiai érmekben bízik.

2018.01.30 20:30MTI

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy 2018-ban is meg akarják nyerni a nem hivatalos egyesületi pontversenyt. E törekvéshez kellő alapot szolgáltat az évkezdet, miután januárban rövidpályás gyorskorcsolyásaik - a Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang, továbbá Bácskai Sára Luca és Heidum Bernadett - Eb-érmeket szereztek, Babos Tímea pedig női párosban Australian Opent nyert.

"Szépen fordultunk rá az ünnepi esztendőre" - fogalmazott Deutsch Tamás, aki kiemelte, hogy az említett négy MTK-s gyorskorcsolyás indul a tíz nap múlva kezdődő phjongcshangi téli olimpián is. A klubvezető szerint az ötkarikás játékokon reális esélyük van az éremszerzésre, akár még az aranyra is.

"Az jelentene meglepetést, ha nem lenne érmünk" - mondta, hozzáfűzve, hogy egyenesen "gyönyörű lenne" olimpiai bajnoki címet nyerni, amivel sporttörténelmet írnának, hiszen az eddigi hat magyar medál között nincs arany.

Deutsch Tamás kitért arra, hogy az ünnepi év részeként rendezik meg most szombaton a hagyományos jótékonysági bált, amelyen kitüntetik a kék-fehér klub 2017-ben legeredményesebb sportolóit. Az MTK első embere Babos Tímea és a rövidpályás gyorskorcsolyázók mellett megemlítette az Európa-bajnoki bronzérmes karatést, Hárspataki Gábort, a gyorsváltóval világbajnoki harmadik úszót, Kozma Dominiket, az ötpróbában fedettpályás Eb-negyedik Krizsán Xéniát, a kardcsapattal szintén Eb-negyedik Márton Annát, s foglalkozott a labdarúgókkal is.

"Focicsapatunk 2017-ben kiesett az első osztályból, ez komoly kudarc volt, a cél nem is lehet más, mint a visszakerülés" - jelentette ki Deutsch Tamás. Fontos, hogy ezt bajnokként tegye - tette hozzá, s örömének adott hangot, amiért az MTK félidőben, a tavaszi folytatás előtt listavezető a másodosztályban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.