Sport

Az elmúlt nyolc év eredményeit összegzi a Hajrá, magyarok!

Megjelent a Hajrá, magyarok! című kiadvány, amely bemutatja az elmúlt nyolc évben elért eredményeket a sport, a sportpolitika területén.

2018.01.29 20:30MTI

A kiadásért és szerkesztésért felelős Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a hétfői bemutatón emlékeztetett: a kormány három célt tűzött ki a sportban, miszerint a fiatalok napi szinten sportoljanak, hogy Magyarország minél több nagy presztízsű sportesemény házigazdája legyen és hogy a sportoláshoz megfelelő, modern infrastruktúra álljon rendelkezésre. Hozzátette: felmérések alapján minden sportra fordított egy forint két forint megtakarítást eredményez az egészségügyben. Ahogy fogalmazott, a Hajrá, magyarok! bemutatja az elmúlt nyolc év közösen elért eredményeit, s egyben köszönet a versenyzőknek, edzőknek, pedagógusoknak, szurkolóknak és sportújságíróknak az elvégzett munkáért.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kormány felismerte, hogy a sport az élet minden szegmensére kihat, s ezért nemzetstratégiai ágazatként kezeli ezt a területet. A 2010 óta elért eredmények közül példaként említette a versenyengedéllyel rendelkezők számának ugrásszerű növekedését (2010: 242 ezer, 2017: több mint 500 ezer), a támogatott sportesemények számát (2010: 35, 2017: 113) és az infrastruktúra fejlődését. Kiemelte, hogy a versenyengedéllyel rendelkezők több mint fele utánpótlás korú, s a mindennapos testnevelés bevezetésével ma már 1,2 millió gyerek mozog naponta legalább 45 percet. Emlékeztetett még a tavalyi év nagy hazai sporteseményeire, a vizes világbajnokságra, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra és a cselgáncs-vb-re, és kijelentette: Magyarország igazi sportnemzet, s a sport közös nemzeti ügy.

Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a miniszterelnöki kabinetiroda szakértője azt mondta, megható számára a bemutató helyszíne, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, amely tele van emlékekkel. Szerinte ez a kiadvány is ezen relikviák közé fog tartozni, mert az általa bemutatott időszak történelmi a magyar sportban, miután ennyi sportfejlesztés korábban soha nem volt még az ország történetében. Egyben bejelentette: februárban és márciusban országjárásra indulnak Szabó Tündével és Sárfalvi Péter helyettes államtitkárral, minden megyei jogú városba ellátogatnak, hogy a lehető legtöbb helyre eljusson a Hajrá, magyarok! és hogy folytassák a párbeszédet a sportszakemberekkel, a pedagógusokkal, a versenyzőkkel. Kiemelte: rengeteg dolog van még, amit szeretnének megvalósítani a gyerekek rendszeres sportolása, a létesítmények és a versenyrendezés területén.

A bemutatón elhangzott, hogy a 100 ezer példányban megjelenő, 36 oldalas kiadvány terjesztésében a Nemzeti Sport is főszerepet vállal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.