Siker!!!

Először szelte át az Antarktiszt csak nőkből álló expedíció

Átszelte az Antarktiszt brit katonanők egy csoportja, ez az első alkalom, hogy csak nőkből álló expedíciónak sikerült megtennie az 1700 kilométeres távot.

2018.01.22 06:58MTI

A hattagú csoport 62 nap alatt tette meg a távot: november 20-án indultak a Ross-selfjég térségéből sítalpakon, 80 kilogrammos felszereléseiket szánokon húzták. Szombaton érkeztek meg Hercules Inletbe.

Induláskor azzal számoltak, hogy 75-90 nap alatt teljesítik a távot. Bár a déli féltekén jelenleg nyár van, útjukon mínusz 40 Celsisu-fokos hőmérsékletet is tapasztaltak.

2015-ben 250 jelentkezőből választották ki azt a 22 nőt, aki felkészülhetett az expedícióra Nagy-Britanniában és Norvégiában, és szigorú teszteket kellett teljesíteniük azoknak, akik bekerültek a csoportba.

Gavin Williamson brit védelmi miniszter teljesítményüket méltatva arról beszélt, hogy „a csoport ösztönzőleg hatott valamennyiünkre, példaképeket állítottak a fiatalok elé szerte az országban”.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.