Autósport

Négy magyar versenyzővel rajtol a 40. Dakar-rali

Az autósok mezőnyében a Szalay Balázs, Bunkoczi László, míg a motorosok között Dési János és Horváth Lajos képviseli a magyar színeket a perui Limából szombaton elrajtoló Dakar-ralin, amely a 40. lesz a viadal történetében.

2018.01.05 20:30MTI

Szalay a 367-es rajtszámú Opel Crossland X versenyautóval a magyar rekordnak számító 13. alkalommal indul el a három dél-amerikai országon, Perun, Argentínán és Bolívián áthaladó, összesen 9000 kilométeres versenynek, amely 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér véget. Szalay nyolcadik alkalommal áll rajthoz Bunkoczival közösen a Dakaron.

Dési János pályafutása hatodik Dakar-raliján vesz részt a 69-es rajtszámú KTM-mel, míg Horváth Lajos a 139-es rajtszámú KTM-mel másodszor vág neki a világ legnehezebb tereprali-versenyeként számot tartott viadalnak. A motorosok mezőnyében a szerbiai magyar Saghmeister Gábor is ott lesz, ő szintén KTM-mel versenyez, s az idei lesz pályafutása 10. Dakarja.

A gyorsasági szakaszok hossza 4500 kilométer, ebből az első öt etapot Peruban kell teljesítenie a mezőnynek, majd következik három bolíviai szakasz, ezután pedig hat argentínai gyorsaságin keresztül érnek majd be a versenyzők a Córdobában kialakított célba.

A versenyen ismét lesznek sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig Bolíviában, 3500 méter fölött tartják meg január 12-én.

A jubileumi, 40. Dakar-ralin 337 járművel - 190 motorkerékpár és quad, 105 autó, 42 kamion - 54 ország 525 versenyzője vesz részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.