Labdarúgás

Vb-2018 - Minden eddiginél több mérkőzés volt a selejtezőben

A sorozat 2015. március 12-én kezdődött és több mint 32 hónap múlva ért véget.

2017.11.16 22:30MTI

A résztvevő 209 labdarúgó-válogatott összesen 871 mérkőzést játszott a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatában, amelynek utolsó felvonása magyar idő szerint csütörtökön hajnalban a Peru - Új-Zéland interkontinentális összecsapás visszavágója volt.

A nemzetközi szövetség (FIFA) tájékoztatása szerint korábban a vb-k történetében még soha nem játszottak ilyen sok selejtezőt, a sorozat 2015. március 12-én kezdődött és több mint 32 hónap múlva ért véget.

Spanyolország a vb-selejtezők során legutóbb 1993. március 31-én kapott ki - Dániában 1-0-ra -, azóta 63 találkozón nem szenvedett vereséget.

A selejtezőben az ausztrál együttes lépett pályára a legtöbbször, 22 alkalommal. Legutóbb ennyi meccsen a 2002-es vb előtti sorozatban Honduras, valamint Trinidad és Tobago lépett pályára, amelyeknek azonban az ausztrálokkal ellentétben nem sikerült kijutniuk az ázsiai tornára.

Brazília első kijutóként már március 28-én biztosította részvételét.

A 2014-es, brazíliai vb-n szereplő együttesek közül húsz lesz ott Oroszországban, Afrikából viszont Nigéria az egyetlen ismétlő.

A kvalifikációs sorozatban 2457 gólt szereztek a játékosok, a legnagyobb különbségű győzelmet Katar aratta Bhután felett (15-0).

A selejtezők gólkirálya hármas holtversenyben a szaúdi Mohamed al-Salavi, az egyesült arab emírségekbeli Ahmed Khalil és a lengyel Robert Lewandowski lett 16-16 találattal.

Al-Salavi és a guatemalai Carlos Ruiz nevéhez másik bravúr is fűződik: egy meccsen öt gólt sikerült szerezniük.

A legfiatalabb gólszerző a jemeni Ahmed al-Sarori, a legidősebb a bolíviai Pablo Escobar volt, előbbi 17 évesen és 95 naposan, utóbbi 38 évesen és 91 naposan talált be.

Legfiatalabb játékosként a tongai Anthony Likiliki, legidősebbként a Turks- és Caicos-szigetek képviseletében Dady Aristide lépett pályára a selejtezőben, előbbi 15 évesen és 257 naposan, utóbbi 44 évesen és 293 naposan kapott lehetőséget.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.