Foci

Újabb történelmi vereség öt hónapra pontosan

A magyar labdarúgó-válogatott újabb kínos vereséget szenvedett, ugyanis csütörtökön 2-1-re kikapott Luxemburg vendégeként barátságos mérkőzésen.

2017.11.11 09:11ma.hu

A magyar labdarúgó-válogatott fennállása óta először kikapott Luxemburgtól barátságos meccsen 2-1-re. Mindezt napra pontosan öt hónappal azután, hogy szintén vereséget szenvedett Andorrától. Mindkét csapat a magyarnál sokkal hátrébb áll a világranglistán.

A magyar csapat története során először nem tudta legyőzni mostani riválisát, a korábbi tíz találkozót egyaránt megnyerte. Júniusban Andorrában ugyanígy járt a nemzeti együttes.

A hazaiak szereztek vezetést a 15. percben, de nem sokkal később a válogatottba több mint egy év után visszatért Nikolics Nemanja egyenlített. A második játékrészben a több mint félórát emberelőnyben futballozó Luxemburg Marvin Martins révén a 85. percben szerezte meg a győztes gólt, így Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány, aki a kapus Kovácsik Ádám személyében újoncot is avatott, vereséggel mutatkozott be a kispadon.

A magyarok idei utolsó mérkőzésükön jövő hét kedden 20.15-től a világbajnoki résztvevő Costa Ricát fogadják a Groupama Arénában.

Eredmény:
Luxemburg-Magyarország 2-1 (1-1)
Luxembourg, Josy Barthel Stadion, 1873 néző, v.: Sébastien Delfériere (belga)
gólszerzők: Joachim (15.), M. Martins (85.), illetve Nikolics (18.)
piros lap: Lovrencsics (53.)
sárga lap: Turpel (40.), Da Mota (69.), Malget (75.), M. Martins (86.), illetve Lovrencsics (20., 53.), Sallai (76.)

Luxemburg:
Anthony Moris - Christopher Martins (Dwayn Holter, 92.), Kevin Malget, Marvin Martins, Mathias Janisch (Dirk Carlson, 62.) - Mario Mutsch (Danel Sinani, 63.), Chris Philipps, Olivier Thill (Vincent Thill, a szünetben), Gerson Rodrigues (Daniel Da Mota, a szünetben) - Aurelien Joachim (Aldin Skenderovic, 88.), David Turpel

Magyarország:
Kovácsik Ádám - Lovrencsics Gergő (Bese Barnabás, 56.), Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Nagy Ádám (Balogh Balázs, 83.), Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs (Stiber Zoltán, 84.) - Ugrai Roland, Nikolics Nemanja (Priskin Tamás, 74.), Németh Krisztián (Sallai Roland, 63.)

I. félidő:
15. perc: Rodrigues adott középre Joachimnak, aki egy gyönyörű csellel átverte Korhutot, majd hat méterről a bal sarokba lőtt (1-0).

18. perc: Dzsudzsák jobb oldali szögletét követően Kádár csúsztatta meg a labdát, amelyet végül Nikolics bólintott közelről a kapuba (1-1).

II. félidő:
53. perc: Lovrencsics teljesen feleslegesen lerántotta ellenfelét a félpályán, amiért megkapta második sárga és az ezzel járó piros lapját.

85. perc: A hazaiak jobb oldali szöglete után Marvin Martins előrevetődve négy méterről fejelte a labdát a magyar kapu közepébe (2-1).

A magyarok kezdtek jobban és kezdeményezőbben, de a beadások rendre pontatlanok voltak, vagy a kulcspasszokat lefülelték a hazai védők. Néhány perc múlva viszont alábbhagyott a lendület és a közönség mezőnyjátékot láthatott, amelyet váratlan, de annál szebb luxemburgi gólt zárt le, így az újonc Kovácsikot hamar felavatta a rivális. Hátrányban rögtön nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a magyar csapat, amely három perccel később a válogatottba több mint egy év után visszatért Nikolics fejesével egyenlített. Ezt követően már egyértelműen Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány együttese uralta a játékot, több lehetősége is volt, Németh Krisztián például kétszer is ziccert rontott, de a szünetig nem sikerült ismét betalálni.

A folytatás nem a magyarok elképzelései szerint alakult, ugyanis Lovrencsics teljesen felesleges fegyelmezetlensége miatt megkapta második sárga lapját, azaz kiállította a bíró. Ezt követően emberelőnyben a hazai csapat fölényben futballozott, többször is megszerezhette volna a vezetést, de játékosai háromszor is célt tévesztettek nagy helyzetben. A játékrész derekától meddővé vált a luxemburgiak fölénye, de az álmosító meccs hajrájában nem maradt el a csattanó, ugyanis egy szöglet után a hazaiak csukafejesből megszerezték a győztes találatot.

"Sajnos a kiállítás befolyásolta a mérkőzést, a mai futballban meghatározó, ha egy játékossal kevesebben játsszuk végig majdnem a teljes második félidőt. Ez nem tette könnyebbé a dolgunkat. Voltak hibák, amiket elkövettünk, ezeket elemeznünk kell, és a következő meccsünk előtt kijavítanunk, hogy ne kövessük el újra" - nyilatkozta az M4 Sportnak a lefújás után Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány.

A szakember szerint a párharcokat nagyobb százalékban kell megnyerni, pontosabb játékra van szükség, a labdavesztések és a kiállítások számát redukálni kell. Hozzátette, a 4-4-3-as formációt ő gondolta ki, még Georges Leekens kinevezése előtt megfogalmazódott benne. Úgy vélte Nikolics gólszerzése, a válogatottnak és a játékosnak egyaránt nagyon fontos volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.