Siker

Tamás Ferdinánd bronzérmes a korosztályos karate vb-n

Tamás Ferdinánd bronzérmet nyert az U21-esek között 67 kilogrammban a Tenerifén rendezett korosztályos karate-világbajnokságon.

2017.10.30 10:46MTI
hirdetés

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a 20 éves versenyző a 65 fős mezőnyben négy győzelemmel jutott az elődöntőbe, ahol kikapott egyiptomi ellenfelétől. Az MTK karatésa a harmadik helyért kiírt mérkőzésen legyőzte a török Kacart, így a két évvel ezelőtti vb-hez hasonlóan ismét bronzérmet szerzett.

Minden idők legnagyobb kadet, junior és U21-es vb-jén három másik magyar is eljutott a bronzmérkőzésig, de Baranyi Zsófia, Borbás Botond és Botos Botond végül ötödik lett.

A szövetség híradása kitért arra, hogy a spanyolországi vb-n is éreztette hatását a sportág 2020-as olimpiai bemutatkozása: soha nem látott hatalmas létszám, 109 ország közel 1800 versenyzője - köztük 29 magyar - lépett tatamira.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.