WTA-vb

Szövetségi sportigazgató: nagyon érett, hogy Babos egyszer megnyerje a vb-t

Babos Tímea és Andrea Hlavackova nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét.

2017.10.30 05:30MTI

Babos Tímea 2014 óta folyamatosan ott van párosban az elődöntőkben, döntőkben, a szingapúri vb-nek is harmadszorra volt résztvevője, így "nagyon érett", hogy egyszer megnyerje azt - mondta Juhász Gábor, a Magyar Tenisz Szövetség sportigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

A sportigazgatót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy vasárnap Babos Tímea és Andrea Hlavackova nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben legyőzték a holland Kiki Bertenst és a svéd Johanna Larssont.

Juhász Gábor azt mondta: ez a siker nem véletlen, hiszen Babos Tímea páros pályafutását tekintve 2014 óta a gyors felületeken folyamatosan ott van elődöntőben, döntőben: 2014-ben Wimbledonban döntőt játszott, 2015-ben elődöntőt, 2016-ban megint döntőt. Emellett harmadszorra volt résztvevője különböző partnerekkel a szingapúri vb-nek, tehát "nagyon érett, hogy egyszer megnyerje" - fogalmazott.

A mérkőzést elemezve a sportigazgató elmondta, mindkét páros túlvolt a saját ága legnehezebb ellenfelén: a Babos-Hlavackova páros az első kiemelteket, a Bertens-Larsson páros a második kiemelteket győzte le. Ez viszont mindkét páros teljesítményére rányomta a görcsösséget, feszültséget, véleménye szerint ez Andrea Hlavackovára hatott a legjobban. Ezért másfél szettig Babos Tímea vitte a meccset, és az, hogy fordítani tudtak, nagyban attól függött, hogy Hlavackova mennyire nő föl Babos mellé - vélekedett.

Babos Tímea agresszív játékát Juhász Gábor úgy kommentálta, ezt szokták meg tőle: "Timi kőkemény, nem egy női páros játékosa, nagyon férfiasan játszik, főleg a hálónál".

Véleménye szerint ez a győzelem lélektanilag hatással lehet az egyéni teljesítményére is, hiszen sokat számít az, ha egy játékosnak megvan az önbizalma.

Azzal kapcsolatban, hogy Babos Tímea bejelentette, nem Hlavackovával folytatja páros pályafutását, Juhász Gábor annyit mondott: nem volt előjele ennek a döntésnek, de tudnak róla, részleteket azonban csak a jövő hétre meghirdetett sajtótájékoztatón fog elárulni a játékos.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.