Úszás

Európából Afrikába úszik át Mányoki Attila

Mányoki Attila nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó a következő napok egyikén vág neki idei második, összességében pedig hatodik csatorna-átúszásának: a cél ezúttal a Gibraltári-szoros leküzdése.

2017.10.25 16:48MTI
hirdetés

A zalaegerszegi illetőségű sportember eredményes vállalkozás esetén karnyújtásnyira kerül ahhoz, hogy csatlakozzon a nagyon kevesekhez, akiknek sikerült teljesíteniük az Ocean's Seven elnevezésű, hét tengeri-óceáni szoros átúszásából álló csúcsteljesítmény-sorozatot.

Mányoki Attila tavasszal az új-zélandi Cook-szoros jelentette akadályt tudta le rendkívüli időjárási viszonyok között, a széria ötödik állomásán jutva túl ezzel. A Gibraltári-szorosnak ideálisnak tűnő időszakban vág neki, de nehézségekre kell felkészülnie újabb vállalkozásánál is, amelynek teljesítésére csütörtöktől november 4-ig szól az engedélye.

Noha az Ocean's Seven legrövidebb távja légvonalban valóban a legrövidebb a hét közül, az erős áramlatok miatt - amint azt Mányoki az indulás előtt az MTI-nek elmondta - az afrikai érkezésnél három pontot is meg kellett jelölnie lehetséges célként, mert előre kiszámíthatatlan, hogy merre sodródik az óriási víztömegben.

A rajt helyszíne a spanyol oldalon található Tarifa város partja, a tervezett befejezési pont pedig az afrikai oldalon Marokkó Punta Cires területére esik. A két helyszín közötti legrövidebb távolság közel 15 kilométer, de az áramlati tényezőknek köszönhetően a teljes vízi út akár 22 kilométer is lehet.

"Mivel a szezon utolsó hetében fogok úszni, ezért várhatóan 16-18 fok között lesz a víz hőmérséklete - nyilatkozta. - Az indulási idő végleges meghatározásában itt is a legnagyobb szerepe a szélnek lesz! A változékony szél miatt nehéz megtalálni a legjobb időpontot. Ezen a helyszínen az úszók többnyire választhatnak a hagyományos vagy a neoprén ruhában történő úszás között, de mivel az Ocean's Seven sorozatban résztvevőknek erre nincs lehetőségük, ezért természetesen én is a hagyományos formában fogok indulni - egy szál fürdőnadrágban" - tette hozzá.

Az átúszás alatt két hajó fogja segíteni a 44 éves magyar hosszútávúszó útját.

Mányoki Attila - aki tavaly novemberben Kaliforniában, huszonöt éves pályafutása elismeréseképpen válhatott a Nemzetközi Maratonúszó Hírességek Csarnokának tagjává - nagy sorozata nyitányaként 2013-ban úszta át a La Manche-csatornát. 2014-ben, Japánban a világ legnehezebb vizes akadályának tartott Cugaru-csatorna sem tudott kifogni rajta, tavalyelőtt pedig egyedülálló módon két héten belül teljesítette az újabb kihívást: a Hawaii-szigetek között található Molokai-csatorna, majd a Los Angeleshez közeli Catalina-csatorna átúszását. Ezzel jutott túl az Ocean's Seven négy állomásán, a Cook-szorossal pedig az ötödiken is. A Gibraltári-szoros után az Ír-szigetet és Délnyugat-Skóciát elválasztó Északi-csatorna marad még hátra a világ hét legnehezebben meghódítható tengeri csatornája közül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.