Sport

Harmincegy fiatal sportolót díjazott Budapest

A budapesti önkormányzat pénteken 31 fiatal sportolót díjazott az Élen a tanulásban, élen a sportban pályázat keretében.

2017.10.14 04:30MTI
hirdetés

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint a szakmai zsűri 110 jelölt közül választotta ki a nyerteseket, akik idén az iskolában és a sportpályán egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

A hagyományos elismerést három kategóriában (általános iskola, középiskola, illetve sajátos nevelési igényű diákok és felsőfokú oktatás) lehetett elnyerni. A sikerhez az általános iskolásoknál legalább 4,7-es átlagot kellett elérni, a nagyobbaknak 4,4 volt a határ, míg a sportteljesítményeket a sportági szövetségek igazolták. A díj mellé minden győztes 30 ezer forint értékű kulturális utalványt is kapott.

"Természetesen sohasem titkoltam, mennyi áldozatot kell hoznom azért, hogy az iskolában és a sportban egyaránt helyt tudjak állni" - mondta a díj átvételét követően a már a riói olimpián is szerepelt, junior világ- és Európa-bajnok sportlövő, Péni István - "De ez sohasem volt fájdalmas vagy kellemetlen döntés a számomra. Tudtam, miért teszem, és mivel a sikerek engem igazoltak, nem maradt bennem soha olyan érzés, hogy kihagytam volna valamit az életemből."

A díjazottak:
általános iskolások:
Hepp Marcell, Falcz Zsófia, Kátai Gréta, Kovács Ferenc Soma (atlétika), Takács Fanni, Szabó Viktória, Szekeres Tamara (triatlon), Muhari Eszter Barbara, Szalai Zorka (vívás), Gábor Áron Dániel, Pintér Bulcsú (cselgáncs), Hepp Marcell, Tóth Zita (alpesi sí), Szabó Bianka (fit-kid), Májer Zsófia (tájékozódási búvárúszás)

középiskolások: Benkő Regina (torna, fitnesz), Király Adél, Mógor Boglárka (atlétika), Kőhler Zsuzsanna (cselgáncs), Haffner Hanna (ritmikus gimnasztika), Lovass Kata (aerobik), Bánki Lilla (kajak-kenu), Szendrei Csilla (tánc), Takácsy Lilla Kata (szörf), Gulyás Michelle (öttusa), Péni István (sportlövészet)

sajátos nevelési igényűek és egyetemisták: Horváth Hunor, Kőmíves Tamás (úszás), Kalocsai Vera (curling), Polivka Dóra (evezés), Csorvási Soma László (torna)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.