Foci

Svájci-magyar - Storck: nincs veszítenivalónk

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs veszítenivalója szombaton, amikor a világbajnoki selejtezőcsoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető Svájc vendége lesz.

2017.10.05 11:51MTI

"A keddi két edzés miatt most kissé fáradtak a játékosok, de jó úton vagyunk és szerencsére mindenki egészséges a keretben" - mondta a Liszt Ferenc repülőtéren elutazás előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón a német szakember.

Storck kifejtette, ugyanolyan taktikailag fegyelmezett játékot vár a csapatától, mint amit szeptemberben az Európa-bajnok portugáloktól elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával mutatott. Hozzátette, alaposan kielemezték a világranglistán hetedik helyen álló rivális előző két mérkőzését.

Ugrai Roland úgy vélte, a svájci csapat papíron esélyesebb, de a magyar válogatott korábban már bebizonyította, minden ellenféllel fel tudja venni a versenyt és akár nyerhet is.

"Nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára" - jelentette ki a diósgyőri játékos, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy tagja lehet a csapatnak.

Ugrai kifejtette, hétfőn csak elővigyázatosságból nem edzett kisebb bokasérülése miatt, de ez biztosan nem akadályozza meg abban, hogy debütáljon a válogatottban.

A magyar válogatott nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtött, ezzel harmadik helyen áll a csoportban Svájc és Portugália mögött, de már nincs esélye előrelépni, így biztosan nem juthat ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.