Torna

Torna ob - Minden szeren más győzött szombaton

Minden szeren más győzött a tornászok egyéni országos bajnokságának szombati versenynapján.

2017.09.03 04:30MTI

A magyar szövetség beszámolója szerint a férfiaknál talajon az egyéni összetett bajnoka, Kardos Botond hibátlan gyakorlatot mutatott be, így megérdemelten nyert. Gyűrűn Dudás Norbert szerezte meg a bajnoki címet a budapesti Központi Tornacsarnokban.

Lólengésben Vecsernyés Dávid lett az első, BHSE-s klubtársa, Kállai Zoltán rontott, így másodikként zárt.

"Összetettben szoktam lólengésben szerepelni, nem számítottam rá, hogy megnyerem, de nagyon örülök, hogy jól sikerült. Az év legjobb gyakorlatát csináltam" - nyilatkozta Vecsernyés.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián kisebb vállfájdalmai miatt a tervezetthez képest mégsem indult. A jövő hét folyamán az orvosi szakvélemény alapján döntik el, hogy a szombathelyi Challenge világkupán rajthoz áll-e.

A nőknél ugrásban az Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárka teljesített a legjobban, mégsem volt maradéktalanul elégedett.

"A melegítés sem úgy ment, ahogy szerettem volna, többet vártam magamtól. Még nem az új ugrásaimat mutattam be, szeretnék az erősségen növelni" - mondta Dévai.

A kolozsvári kontinensbajnokságon ezüstérmes Kovács Zsófia csak felemáskorláton indult, de ott hibátlan volt a gyakorlata, és a mezőny legmagasabb pontszámával (14,100) győzött. Mint elmondta, az Európa-bajnoksághoz képest ezúttal "leépített" gyakorlattal szerepelt, de azt szépen be tudta mutatni, az átkötés plusz tizedet ért. A felkészülése nem volt zavartalan, mert meghúzódott a hasfala, és bokafájdalmak is hátráltatták.

A bajnokság vasárnap 10.30-tól folytatódik, ugyancsak szerenkénti döntőkkel.

Eredmények:
férfiak:
talaj:
1. Kardos Botond (Vasas SC) 14,050 pont
2. Vida Kornél (BHSE) 12,900
3. Földes Márton (BHSE) 12,850

lólengés:
1. Vecsernyés Dávid (BHSE) 13,950
2. Kállai Zoltán (BHSE) 13,650
3. Dudás Norbert (FTC Ybl Tervező) 12,900

gyűrű:
1. Dudás 13,500
2. Földes 12,250
3. Csorvási Soma (BHSE) 12,000

nők:
ugrás:
1. Dévai Boglárka (Szombathelyi SI) 13,150
2. Sági Inez (KSI SE) 12,300
3. Tömböl Boglárka (Szombathelyi SI) 11,900

felemáskorlát:
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 14,100
2. Al-Salty Dália (Józsefvárosi TE) 12,300
3. Dévai 12,100

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.