Vizes vb 2017

Kapás döntős, Késely 9. lett 800 méter gyorson

Kapás Boglárka a hatodik idővel jutott a döntőbe, Késely Ajna pedig a kilencedik lett 800 méter gyorson pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

2017.07.28 12:14MTI

Mindkét magyar a harmadik előfutamban állt rajtkőre. Az olimpiai bronzérmes Kapás sokáig csak a középmezőnyben "úszkált", 300 méterrel a vége előtt azonban ritmust váltott és felzárkózott a harmadik helyre, s végül 8:28.93-as idővel csapott célba.

"Jó volt, a második felét úsztam meg, ez volt a terv" - mondta röviden Kapás, aki úgy fogalmazott, hogy az első 400-on nem csinált semmit.

Késely végig a negyedik és a hatodik hely között tartotta magát, a mindössze 15 éves magyar tehetség 8:32:01-es időt ért el, ez kevesebb mint egy másodperccel marad el egyéni legjobbjától (8:31.05).

"Ebben a délelőttiben most minden benne volt, mindent beleadtam. Titkon vágytam rá, hogy bejutok a fináléba, de így is mosolyogva térhetek haza, nagyon örülök a három döntőnek" - nyilatkozta Késely, aki hozzátette, várhatóan egy napot pihenhet az ifjúsági világbajnokság előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.