Vizes vb 2017

Kizárták a 4x100 méteres magyar vegyes vegyesváltót

Ugyan nyolcadik idővel bejutott volna a döntőbe, de rossz váltás miatt kizárták a Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna összeállítású 4x100 méteres magyar vegyes vegyesváltót szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

2017.07.26 13:38MTI

Az 5-ös pályán úszó magyaroktól háton Balog az első helyen adta át a képzeletbeli stafétát Gyurtának, aki legalább három testhossznyira növelte az előnyt mellen. Szilágyinak egy férfi ellenfél jutott a brit James Guy személyében pillangón, aki le is hagyta a magyart. Jakabos már csak a harmadik helyet tudta megtartani gyorson, azonban néhány pillanattal később kiderült, Gyurta korai beugrása - 11 századdal hamarabb indult el - miatt kizárták a magyarokat.

"Tegnap Gáborral sokat gyakoroltunk az edzésen, ami akkor jól ment, az most nem sikerült" - mondta Gyurta. Hozzátette, a döntőbe jutás volt a kitűzött a cél, amely sikerült volna, ha nincs ez a hiba.

MTI/Kovács Tamás

A 200 méter mell londoni olimpiai bajnoka két évvel ezelőtt Kazanyban is elsiette a rajtot, akkor ez a férfi 4x100 méteres vegyesváltó döntőjébe és országos csúcsába került.

A második előfutamban a Ryan Murphy, Kevin Cordes, Kelsi Worrell, Mallory Comerford összeállítású amerikai váltó 3:40.28 perces idejével megdöntötte a britek két évvel ezelőtt Kazanyban felállított 3:42.71 perces világrekordját.

Ez már a hatodik világcsúcs volt a Duna Arénában: a nyitónapon a svéd Sarah Sjöström a 4x100 méteres gyorsváltó első tagjaként úszta meg minden idők legjobbját, kedden a brit Adam Peaty 50 méter mellen a délelőtti előfutamban, majd este az elődöntőben is rekordot ért el, a kanadai Kylie Jacqueline Masse a női 100 méter hát, az amerikai Lilly King pedig a női 100 méter mell csúcsát javította meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.