F1

Ricciardo nyerte az elképesztően izgalmas Azeri Nagydíjat

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi, kaotikus Forma-1-es Azeri Nagydíjat. A világbajnoki pontversenyben vezető ferraris Sebastian Vettel a negyedik, a mercedeses Lewis Hamilton pedig ötödik lett.

2017.06.25 18:13MTI
Fotó: AFP

A 27 éves Ricciardónak ez volt az idei első, pályafutása során pedig az ötödik futamgyőzelme. Mögötte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett a második, a Williams kanadai újonca, Lance Stroll pedig a harmadik helyen. Stroll ezzel rekorder lett, 18 évesen és 239 naposan mostantól ő a Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb dobogósa.

Hamilton a pole pozícióból tökéletesen jött el a rajttól, az első kanyarban magabiztosan megtartotta a vezető helyet. Mögötte csapattársa, Bottas igyekezett tartani a második helyet, ám az egyik kanyarban ütközött az őt támadó ferraris Kimi Räikkönennel, s mivel mindkettejük autója megsérült, hátrébb csúsztak a mezőnyben. Bottasnak le kellett cserélnie az autóján az első vezetőszárnyat, s csak körhátrányban tudott visszatérni a pályára, míg Räikkönen az ötödik helyre esett vissza.

Az ötödik körben Hamilton, Vettel, Sergio Perez (Force India) volt a dobogós helyeken versenyzők sorrendje, a 12. körben pedig a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, mert Danyiil Kvjat (Toro Rosso) autója balesetveszélyes helyen állt meg. A Safety Car-periódus elején a teljes mezőny letudta az első kerékcseréjét.

A biztonsági autó a 16. körben kiállt a boxba, de fél kör sem telt el, s újra be kellett hajtania a pályára, mert az újraindításkor Räikkönen autójáról a sérült első szárny darabjai lehullottak a célegyenesben.

Lance Stroll sporttörténetet írt

Fotó: AFP

A biztonsági autó a 20. kör elején engedte el a mezőnyt, de megint nem sokáig "pihenhetett": a második helyért csatázó Vettel, Felipe Massa (Williams), Perez trióra megérkezett utóbbi csapattársa, Esteban Ocon, aki pechére épp márkatársának ütközött neki a küzdelem hevében. A Safety Car újra a pályára hajtott, Fernando Alonso (McLaren) viszont a 22. körben rádión jelezte, a pályán túl sok a törmelék ahhoz, hogy versenyezni lehessen, ezért röviddel ezután piros zászlóval félbeszakították a futamot.

A mezőny nagyjából 20 percet töltött a boxban, majd folytatta a viadalt. Az élen Hamilton haladt, mögötte Vettel és Ricciardo száguldott a második és harmadik helyen.

Hamiltonnak valamivel később be kellett mennie a boxba, mert a nyakvédője meglazult, ami balesetveszélyessé tette a folytatást. Közben Vettel kapott egy boxban letöltendő 10 másodperces büntetést, mert az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd riválisa mellé hajtott és oldalról is meglökte.

A vezetést Ricciardo vette át, a második helyen Stroll, a harmadikon Magnussen hajtott ekkor, Hamilton nyolcadik volt, egy másodperccel lemaradva Vetteltől.

Tizenegy körrel a leintés előtt a remekül felzárkózó Bottas már harmadik volt, s üldözőbe vette Strollt.

Ricciardo győzelmét a hajrában már semmi nem veszélyeztette, az újonc Stroll pedig kiváló versenyzésének köszönhetően állhatott fel a dobogóra, igaz, néhány méterrel a célvonal előtt a körhátrányból visszakapaszkodó Bottas még megelőzte.

A vb két hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.