Ökölvívás

Ökölvívó Eb - Harcsa Zoltán már érmes

A 75 kilogrammban szereplő Harcsa Zoltán megnyerte negyeddöntőjét, így bejutott a legjobb négy közé és már biztosan érmes a harkivi ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen Kovács Richárd (64 kg) és Hámori Ádám (91 kg) a legjobb nyolc között búcsúzott.

2017.06.21 16:30MTI

A negyeddöntőbe kerüléssel világbajnoki kvótát szerzett három magyar egyaránt a szerdai versenynap délutáni programjában kapott helyet. Azt előre tudni lehetett, hogy Kovácsnak és Hámorinak bravúrra lenne szüksége a győzelemhez, ugyanakkor az Eb- és Európa Játékok-bronzérmes Harcsa jó eséllyel lép majd ringbe.

A londoni olimpián ötödik, Rióban a nyolcaddöntőig jutott magyar középsúlyúnak a szlovák Andrej Csemez volt a szerdai ellenfele, akivel nagyon óvatos, kevés ütést hozó meccset vívott. Az első menetben távolról méregették a felek egymást. Harcsa ment előre, de nagyon figyelt, hogy a nála magasabb, hosszú karú riválisa ne tudja őt megütni, így csak ritkán indított. A kevés akcióból mégis ő mutatott többet.

A második menetben a magát nagyon magabiztosnak mutató szlovák többször is szépen állította meg Harcsát, aki ekkor nem nagyon találta a megfelelő harcmodort riválisa ellen, igaz, még így is többször talált.

Az utolsó menetben egy ideig folytatódott az addig látott, kifejezetten passzív boksz a ringben, a hajrában azonban Harcsa rákapcsolt, bátrabban vállalta a nyílt harcot, amiből ő jött ki jobban. A bírák végül egyhangú pontozással Harcsát látták jobbnak, de a pontozás híven tükrözte a meccs képét, ugyanis az ötből három pontozónál 29-28-ra nyert a magyar, míg a másik kettőnél 30-27-re.

Az újonc Kovács két szép győzelemmel szerezte meg a világbajnoki indulás jogát Harkivban, szerdán azonban a harmadik kiemelt örmény Hovhannes Bacskov várt rá, aki az első menetben egyértelműen igazolta a papírformát. Az örmény elsősorban erős és gyors balhorgaival talált rendre, s az első szünetig egyértelműen uralta a ringet. A folytatásban az addig távolról bokszoló magyar bátrabb lett, riválisa balkezeseivel azonban ebben a szakaszban sem tudott mit kezdeni. Az utolsó három percben Kovács tudta, hogy nagyot kell hajráznia, s ekkor öklözött a legjobban, a magabiztos Bacskovot azonban nem tudta elbizonytalanítani, így egyhangú pontozással kikapott tőle.

Hámori szintén két sikerrel jutott el a nyolc közé, s szerzett kvótát a hamburgi vb-re, a negyeddöntőben viszont súlycsoportja olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédője, Jevgenyij Tyisenko következett a számára, így szinte borítékolni lehetett, hogy véget ér számára a kontinenstorna.

A magyar nehézsúlyú ugyanakkor nem foglalkozott a papírformával, rögtön a kezdés után támadólag lépett fel, érezhetően meglepte az orosz klasszist. Tyisenkónak másfél perc kellett, mire váltani tudott, de Hámori akkor sem roppant meg, amikor riválisa egyszer-kétszer tisztán eltalálta őt. Az első három percben jobbnak tűnt a magyar, de a második elején Tyisenko ritmust váltott. Az orosz az első percben szép kombinációkat ütött, ezt követően azonban megint kiegyenlítetté vált a meccs, sőt, az utolsó percben egy szép Hámori-akció után kicsit meg is billent a címvédő. Az utolsó periódusban sem látszott nagy fáradtság a magyaron, végig ment előre, keményen küzdött és többször tisztán talált, igaz, kapott is. A pontozóknál az eredmény nem volt kérdéses, mind az öten valamennyi menetet 10-9-cel Tyisenkónak adták, összességében azonban Hámori Ádám várakozáson felüli teljesítményt nyújtott.

Az Eb a csütörtöki szünnap után pénteken az elődöntőkkel folytatódik. A magyarok Harcsa Zoltán révén lesznek érdekeltek az éremcsatározásokban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.