MLSZ

Újabb pénzbüntetést kapott a Ferencváros, Diarrát öt mérkőzésre eltiltották

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi tárgyalásán újabb pénzbüntetést rótt ki a Ferencvárosra, illetve hatályban hagyta két korábbi, hasonló okból meghozott döntését.

2017.05.17 09:58MTI

Az MLSZ honlapjának indoklása szerint a visszaeső FTC-nek a DVSC elleni bajnoki után a "hivatalos személyek parkolási feltételeinek biztosításával kapcsolatos szabályzati előírások megsértésért" kell fizetnie 500 ezer forintot. Az fb hasonló ok miatt "hatályában változatlanul fenntartotta" a Budafok elleni Magyar Kupa-elődöntőt, illetve a Mezőkövesd elleni bajnokit követően hozott döntését, amelyben 400 ezer, illetve 500 ezer forintra büntette meg a Ferencvárost.

A Vasas, mint visszaeső a Diósgyőr elleni idegenbeli mérkőzésre vonatkozóan 200 ezer forintos büntetést kapott, mert szurkolói "másokat megbotránkoztató" magatartást tanúsítottak.

Az Újpest-Videoton találkozót követően mindkét klubnak - mint visszaesőnek - büntetést kell fizetni szurkolóik "másokat megbotránkoztató" magatartása miatt. Az Újpestet 400 ezer forint megfizetésére kötelezték, a fehérváriakat 200 ezer forintra.

Az Újpest játékosát, Souleymane Diarrát, mint visszaesőt a soron következő öt bajnokiról tiltották el. Az indoklás szerint "ellenfelét nyilvánvaló gólhelyzetben gáncsolta, amiért kiállították, majd a piros lap felmutatása után vehemensen reklamált a játékvezetőnél, és közben két kézzel enyhén meglökte a játékvezetőt".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.