F1

Elképesztő trükkel verte a Merci a Ferrarit

A virtuális safety car hozta meg a győzelmet Hamiltonnak.

2017.05.15 11:53ma.hu
Fotó: AFP

Nem mindennapi versenyt hozott a Forma-1-es Spanyol Nagydíj, amelyet a pole-ból induló Lewis Hamilton nyert meg annak ellenére is, hogy a rajtnál nagyon megverte őt a ferraris Sebastian Vettel. A német a táv kétharmadában vezetett, a brit végül a 44. körben állt az élre és onnantól már magabiztosan húzta be a győzelmet.

A futam után Toto Wolff nyilatkozott az Autosportnak és elmondta, mi volt a Mercedes-siker titka a Ferrarival ellentétes gumistratégia mellett.

A kulcs abban volt, amikor Stoffel Vandoorne kiesett egy Felipe Massával való ütközés után. Virtuális safety caros időszak következett, a Mercedes pedig arra játszott, hogy csak annak végén hívják ki Hamiltont az utolsó kerékcserére.

"A győzelmet jelentő húzás az volt, amikor Hamiltont akkor hívtuk ki, amikor a VSC-időszak a végéhez közeledett. Erre Vettelnek is reagálnia kellett, méghozzá egy körrel később. Az időzítésünk tökéletes volt, meg is emelem a kalapom James (Vowles, vezető stratéga) és csapata előtt!" - nyilatkozta.

A trükk az volt, hogy míg egy boxkiállás általában 21 másodpercet vesz igénybe Spanyolországban, addig a virtuális safety car alatt, amikor a mezőny alacsonyabb tempóval megy, 12-13 másodpercet veszít csak a versenyző. Ezt használták ki a Mercedesnél, amivel 8 másodpercet hoztak Vettelen, aki a következő körben tényleg kiállt, majd utána még Valtteri Bottas is lassította őt. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy Hamilton megnyerje a versenyt.

Volt egy emlékezetes csata is Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között, amikor a német visszajött a boxkiállásból. A két versenyző nem kímélte egymást, a brit pedig panaszkodott a csapatrádión, hogy Vettel kivezette őt a pályáról. Wolffnak semmi baja nem volt a történtekkel.

"Először is: az első védekezés nagyszerű volt. Lehet, hogy kicsit kemény, de ilyen a versenyzés. Keményen kiszorította Hamiltont, de onnantól tudtuk, hogy a lágy gumikon előnyben vagyunk. Egy új esélyt kaptunk a győzelemre" - elemezte a csatát.

A következő futamot jövő hét végén rendezik majd Monacóban. A világbajnoki pontversenyben még Vettel vezet, hat pont az előnye Hamilton előtt. Bottas harmadik, de ő 35 ponttal van elmaradva Hamiltontól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.