Sport

Bedák Zsolt végleg szögre akasztja a bokszkesztyűt

Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Bedák Zsolt profi ökölvívó.

2017.04.27 23:30MTI

A Felix Promotion csütörtöki sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a 33 éves kispehelysúlyú bokszoló szinte napra pontosan egy esztendeje vívta utolsó mérkőzését, amikor a Fülöp-szigeteki Cebu Cityben kikapott Nonito Donaire-től. Hazatérése óta inkább a vállalkozása sikeréért dolgozott, mindez háttérbe szorította élsportolói pályafutását, ezért várható volt, hogy idővel hivatalos is bejelenti visszavonulását.

"Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen a magánéletem és a sportkarrierem is remekül alakult. Egy kicsit elfáradtam, nem esik már olyan jól az edzés, mint korábban, és a vállalkozásom is egész embert kíván. A kettőt együtt nem lehet százszázalékosan csinálni" - nyilatkozta a kétszeres világbajnoki kihívó, aki többször volt a Boksz Világszervezet (WBO) Európa- és interkontinentális bajnoka.

Hozzátette, szeretett volna még egy meccset vívni, de a válla még mindig nem az igazi, és nem akart gyenge teljesítménnyel búcsúzni.

"Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal" - mondta az Eb-bronzérmes Bedák, aki profiként 25 győzelmet aratott és két vereséget szenvedett. Ünnepélyes búcsúztatása a Felix Promotion következő gáláján, június 10-én lesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.