Kézilabda

Lefasisztázta a Fradi-drukkereket a Bukarest edzője

Per Johansson azóta elnézést kért a kijelentéséért.

2017.04.23 18:35ma.hu
Fotó: AFP

Fasisztának és idegengyűlölőnek nevezte a Ferencváros női kézilabdacsapatának szurkolóit a CSM Bucuresti edzője a két csapat BL-negyeddöntője után - írja az NSO. Per Johansson azóta elnézést kért a kijelentéséért.

"Nem akartam a klubot rossz színben feltüntetni. Sajnáltam, hogy a játékosaimnak szenvednie kellett, de erről nem az egész magyar társadalom vagy a szurkolók többsége tehetett, hanem csak egy szűk kisebbség. Összességében a Ferencváros remekül megrendezte a mérkőzést. Csak néhány szurkolóval volt gondom, de elismerem, hogy nem megfelelően fogalmaztam, ezt azóta megbántam. A fasizmus minden formáját elítélem, ebből nem engedek, de nagy hiba volt, hogy általánosítottam az egész magyar társadalomról" - mondta a portálnak nyilatkozva.

A román csapat kettős győzelemmel kiejtette a Fradit a legjobb nyolc között, de a négyes döntőben megint Budapesten játszanak majd.

"Nem hiszem, hogy gondunk lesz belőle. A Ferencvárost sértettem meg, de az sem állt szándékomban. Csak a szurkolók azon csoportjára céloztam, akik szellemileg és fizikailag is nyomás alá helyezték a játékosaimat. Hiba volt, hogy ötezer fasisztáról írtam, mert az egyszerűen nem igaz" - jelentette ki Johansson.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.