Sport

Elindult a vizes vb önkénteseinek képzése

Nyolcvankét nappal a magyarországi vizes világbajnokság rajtja előtt vasárnap délelőtt megkezdődött az önkéntesek képzése.

2017.04.23 13:38MTI

A Pesti Vigadóban megtartott első rendezvényen a vb 3500 önkéntese közül nyolcszázan vettek részt. Elsőként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket.

Ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy mivel Budapest és Balatonfüred a mexikói Guadalajara visszalépése miatt két éve kapta meg a rendezés jogát, így a magyar szervezőknek csak fele annyi idő állt a rendelkezésükre a felkészülésre, mint más világbajnokságok esetében.

"Óriási szükségünk van rátok" - hangsúlyozta az államtitkár. Elmondása szerint a szervezésben egyik legfontosabb szerepkört ellátó önkénteseknek hat sportág eseményein, összesen harminc területen kell tevékenykedniük a világbajnokság idején.

"Jól felkészült, odaadást tanúsító, és önállóan is helytálló, segítő társakra van szükség" - fogalmazott Szabó Tünde. Kifejtette, biztos abban, hogy az önkéntesek helyt fognak állni a világ egyik legnagyobb sporteseményén. Zárásként kiemelte, csak velük együtt lehet megmutatni a világnak, hogy Magyarország igazi sportnemzet.

Gyárfás Tamás, a nemzetközi szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának alelnöke röviden csak annyit mondott, most érzi igazán, hogy hamarosan kezdődik a világbajnokság.

Mocsai Lajos, az önkéntesek szervezéséért és képzésért felelős Testnevelési Egyetem (TF) rektora azt mondta: "ez az a terület, amelyben nem hibázhatunk, mert egy szarvashiba az egész fantasztikus szervezésre is rányomhatja a bélyegét".

A rektor elsősorban a kommunikáció színvonalát hangsúlyozta, mert csak ennek segítségével lehet kiépíteni azt a bizalmat, amely megalapozhatja a hitelességet. Hozzátette, a jó önkénteseknek széles felkészültséggel kell rendelkezniük, feladatukat fegyelmezetten kell ellátniuk, ugyanakkor megfelelő kreativitás is szükséges a részükről ahhoz, hogy pszichés teher alatt is képesek legyenek megoldani a váratlan helyzeteket.

Mocsai kiemelte, a tökéletesség helyett a professzionalizmusra kell törekedni, mert azzal helyre lehet hozni a hibákat. Azt kérte az önkéntesektől, érezzék át, hogy a saját területükön tulajdonképpen ők az igazgatók. Végezetül azt kívánta nekik, hogy később majd úgy gondoljanak vissza az önkéntességükre, mint életük egyik legemlékezetesebb és legfelejthetetlenebb élményére.

A TF rektora az MTI munkatársának kifejtette, összesen hatezer jelentkezőből választják ki azt a 3500 főt, akik a legalkalmasabbak az önkéntes feladatok ellátására, de ezen kívül még lesz egy olyan tartalékcsapat is, amelynek tagjai a bárhol megüresedő helyekre bevethetőek lesznek.

Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában megemlítette, hogy a szervezőbizottságot a vizes világbajnokság esetében a kormány állította fel, s azt elnökként Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vezeti. Tájékoztatása szerint a július 14. és 30. között sorra kerülő világbajnokságra hétezer akkreditált résztvevő érkezik, az augusztus 7. és 20. között rendezendő masters vb-re pedig 12-14 ezer versenyzőt várnak. Kitért arra is, hogy a két vb-t számos rendezvény egészíti ki, így Budapesten tartja majd tisztújító kongresszusát a FINA, amelynek ezerfős gálavacsorájának az Operaház ad otthont.

Az ügyvezető igazgató beszélt a vb gazdasági hasznairól is. Tájékoztatása alapján az új létesítmények építése ötezer főnek adott munkát, s a vb kapcsán a Margitszigeten és Balatonfüreden is olyan a beruházások valósultak meg, amelyekre a világbajnokság nélkül nem, vagy csak később került volna sor. Végül azt emelte ki, hogy a vizes világbajnoksággal Magyarország nemzetközileg is felértékelődik, ugyanakkor hatására fellendülhet a sport és a turizmus is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.