Foci

Csúfos véget érhet Ibrahimovic karrierje

A 35 éves szupersztár súlyos térdsérülést szenvedett az Anderlecht elleni meccsen.

2017.04.21 11:17ma.hu
Fotó: AFP

Egy szerencsétlen sérülés miatt akár véget is érhet Zlatan Ibrahimovic karrierje - írja a Guardian. A 35 éves svéd szupersztár csütörtökön kezdőként lépett pályára a Manchester Uniteddel az Anderlecht elleni EL-negyeddöntőben, és a rendes játékidő utolsó percében súlyos térdsérülést szenvedett.

Az angol csapat ugyan hosszabbításban továbbjutott, de a brit lap szerint a játékosokpocsék hangulatban vannak. Egyelőre nem tudni, pontosan mennyire súlyos Ibra sérülése, de könnyen lehet, hogy porcleválást vagy keresztszalag-szakadást szenvedett. Az ő korában már nem könnyű teljesen felépülni az ilyen súlyos sérülésekből; és annyi már most is biztos, hogy a csatár ebben a szezonban már nem léphet pályára.

"Optimistának kellene lennem, de nem vagyok az. Rossz előérzetem van" - nyilatkozta a meccs után José Mourinho menedzser, aki egy szélsőhátvédet, Marcus Rojót is elveszített a meccsen sérülés miatt.

Ibrahimovicsnak az év végéig van érvényes szerződése az angol csapattal, és épp a mérkőzés előtt beszélt arról a sajtónak, nem tudja még mennyi ideje van hátra a legmagasabb szinten, mert remek fiatal támadókkal kell megküzdenie a posztjáért.



Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.