Kézilabda

Június végéig Javier Sabaté vezeti a férfi kézilabda-válogatottat

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége június 30-ig meghosszabbította a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztján Javier Sabaté, valamint stábja megbízatását.

2017.03.13 14:59MTI
hirdetés

Így a szakember, aki a csapattal a januári franciaországi világbajnokságon a hetedik helyen végzett, Debre Viktorral közösen irányítja a nemzeti együttest a májusban és júniusban sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőkön is.

"Mivel június végéig kellett megoldanunk a kapitánykérdést, és az őszi Eb-selejtezőkön, valamint a januári világbajnokságon az elvárásoknak megfelelően szerepelt a válogatott, kézenfekvő volt, hogy Javier Sabatét kérjük fel a munka folytatására, pontosabban az Európa-bajnoki selejtezőket tekintve annak befejezésére" - idézte Marosi László alelnököt az MKSZ hétfői közleménye.

"A spanyol szakember 2016 tavasza óta lelkiismeretes és eredményes munkát végzett a csapattal. A cél természetesen a horvátországi Európa-bajnokságra való kijutás. A hátralévő négy mérkőzésen reális esélyünk vannak arra, hogy megszerezzük a csoport első két helyének valamelyikét" - tette hozzá.

Sabaté a hosszabbítást illetően örömét fejezte ki, hogy a megkezdett selejtezősorozatot be tudja fejezni Debre Viktorral együtt.

"Négy nehéz mérkőzés vár ránk, célunk, hogy a lehető legerősebb kerettel álljunk ki májusban és júniusban - fogalmazott a spanyol tréner. - Dánia nagyon erős válogatott, a világbajnokságon sikerült legyőznünk az olimpiai bajnoki címvédőt, de az Eb-selejtezőkön újra kihívás lesz a skandinávok ellen pályára lépni. A júniusi két találkozón kell majd végleg biztosítanunk az Eb-részvételt, hiszen a cél egyértelmű, a válogatottnak ott kell lennie a horvátországi kontinensviadalon."

Novák András főtitkár elmondása szerint az elnökség döntését követően rövid idő alatt sikerült megegyezni a folytatásról Sabatéval.

Február elején dőlt el, hogy július 1-jétől a svéd Ljubomir Vranjes - aki Veszprémben is váltja Sabatét - veszi át a magyar válogatott irányítását. Sabaté szerződése január végén lejárt, de a szövetség már azután jelezte, elképzelhető, hogy a nyárig folytathatja munkáját.

A válogatott további programja az Európa-bajnoki selejtezőkön:
3. forduló, május 4.: Magyarország-Dánia, Papp László Budapest Sportaréna 20.00
4. forduló, május 7.: Dánia-Magyarország, Aarhus 20.30
5. forduló, június 14. vagy 15.: Lettország-Magyarország
6. forduló, június 17. vagy 18.: Magyarország-Hollandia

A csoport állása: 1. Dánia 4 pont (65-43), 2. Magyarország 4 (52-43), 3. Hollandia 0 (47-57), 4. Lettország 0 (39-60)

A csoport első két helyezettje, valamint a hét csoport legjobb harmadikja jut ki a 2018 januárjában Horvátországban sorra kerülő Európa-bajnokságra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.