F1

Ross Brawn: Schumacher igazi hős volt

A Forma-1 egyik új főnöke szerint nagyon hiányoznak a sorozatból a régi idők nagy bajnokai.

2017.03.10 08:06ma.hu
Fotó: AFP

"Michael Schumacher mindenki szemében hős volt. Úgy vezette az autót, mint senki más abban a korszakban. Manapság sajnos már nem jellemző ez a fajta hősiesség. A csapatok és a márkák uralkodnak a versenyzők felett. Schumacher és társai különlegesek voltak, ilyen személyekre mindig is szükség van" - jelentette ki Ross Brawn, a Forma-1 versenysorozat egyik új vezetője a sportbild.de-nek adott nyilatkozatában.

Brawn szerint hiányoznak a Forma-1-ből a régi idők nagy bajnokai: köztük a hétszeres világbajnok német, aki szerinte példaként kellene, hogy szolgáljon a mostani generáció számára.

Brawn és a Schumacher összesen tizenhat éven keresztül dolgoztak együtt a Ferrarinál és a Mercedesnél. A német pilótalegenda 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet a francia Alpokban, azóta kétszer is életmentő műtétet kellett elvégezni rajta, a mesterséges kóma után pedig otthonában folytatja rehabilitációját.

Schumacher állapotáról sajnos továbbra is keveset tudni, legutóbb éppen Ross Brawn számolt be biztató jelekről a korábbi versenyző egészségi állapotát illetően.



Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.