Atlétika

Fedett Eb - Mindkét magyar elődöntős női 60 gáton

Kozák Luca és Kerekes Gréta is bejutott a délutáni elődöntőbe női 60 méter gáton a belgrádi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.

2017.03.03 13:40MTI

A 20 éves Kozák remek futással a harmadik lett előfutamában, így helyezéssel jutott tovább. Ráadásul nagy egyéni csúcsnak is örülhetett, mivel 8.14 másodperces idejével kilenc századmásodperccel múlta felül februárban elért legjobbját.

A 24 éves Kerekes Gréta szintén jól futott, 8.24 másodperccel futamában a negyedik helyen ért célba, így helyen nem kerülhetett elődöntőbe, ideje viszont éppen elég volt erre.

A szám elődöntőjét 16.30-tól rendezik a szerb fővárosban.

A női ötpróbázóknál mindkét magyar ott folytatta magasugrásban, ahol 60 gáton abbahagyta: Krizsán Xénia egyéni csúcsot, míg Zsivoczky-Farkas György idei legjobbját érte el. Mindketten 1,81 méterig jutottak, ami 991 pontot ért, s ennél többet csak négyen tudtak szerezni a 16 fős mezőnyben.

Két szám után Krizsán 2052 ponttal a harmadik, míg Zsivoczky-Farkas 2015-tel az ötödik. Az élen már most óriási fölénnyel vezet az olimpiai bajnok belga Nafissatou Thiam (2261 pont), aki a magasugrást 1,96 méterrel nyerte.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.