Változás

Ocskay Gábor visszavonul

Gál Péter Pál lesz az elnök, Fekti István tölti be az alelnöki és szakmai vezetői posztot, míg a csapat általános igazgatója Szélig Viktor lesz.

2017.02.25 14:19MTI

Visszavonul Ocskay Gábor, a székesfehérvári jégkorongozók szakosztály-igazgatója, aki negyven éven át játszott meghatározó szerepet a város hokiéletében.

"Mindenképp eljött a változás ideje, amit az erősen kudarcnak minősíthető EBEL-szezonunk is indokol" - mondta a klub honlapján a 65 éves sportvezető, aki kifejtette, mivel állami cég nem támogathat sportegyesületeket, új klub jön létre.

"Gyakorlatilag már csak a jóváhagyó pecsét hiányzik, hogy az új szervezet létrejöhessen Fehérvár AV19 SC néven" - tudatta.

Ocskay közölte: az új szervezetben új vezetők vállalnak szerepet, Gál Péter Pál lesz az elnök, Fekti István tölti be az alelnöki és szakmai vezetői posztot, míg a csapat általános igazgatója Szélig Viktor lesz.

Mellettük az örökös bajnok Palkovics Krisztián is tagja lesz annak a négytagú szűk menedzsmentnek, amely a jövőben irányítja majd a fehérvári jégkorongot. Reményei szerint nekik sikerül olyan csapatot kialakítaniuk, amely 2019-ben, az új csarnok avatásakor már komolyabb álmokat dédelgethet a helyezéseket illetően.

"Most töltöttem be a hatvanötöt, úgy érzem, hogy most már jönni kell a fiataloknak. A 40 évem első 17 éve csak edzősködésről szólt" - olvasható az interjúban.

"Nagyon szép negyven év volt ez, és remélem, hogy még legalább tíz évet eltölthetek itt nyugdíjasként. Tiszta erőből fogom segíteni az új menedzsmentet abban, amire megkérnek - erre a polgármester és az új klubvezetés is felkért. A feladataim az eddig meglévő szponzorokkal való kapcsolattartás lesz, de az új szervezet, az új klub felépítése már nem az én hatásköröm" - nyilatkozta Ocskay Gábor.

A mostani szezonban a Fehérvár AV 19 az osztrák ligában nem jutott rájátszásba, míg a Fehérvári Titánok a MOL Liga negyeddöntőjében 4-1-re maradt alul a MAC Budapesttel szemben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.