Vízilabda

Vizes vb 2017 - Elkerülték a délszláv csapatokat a férfi pólósok

A magyar férfi vízilabda-válogatott az ausztrál, a francia és az olasz csapattal szerepel majd azonos csoportban a nyári hazai vizes világbajnokságon.

2017.02.24 13:22MTI
hirdetés

A pénteken Budapesten rendezett sorsoláson kiderült, hogy az Európa-bajnok női válogatott a japánokkal, a hollandokkal és a franciákkal találkozik majd.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sorsolás előtti köszöntőjében hangsúlyozta, minden országnak hatalmas megtiszteltetés, ha a világ egyik legnagyobb sporteseményét láthatja vendégül. Kiemelte, a magyar sportos nemzet és ezen belül is különleges hagyományai vannak a vizes sportoknak, főként a vízilabdának.

Dimitrisz Diateszopulosz, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetőségének (Büro) tagja elmondta, a magyar vízilabda a világ elitjébe tartozik, így a világbajnokságot az egyik legjobb helyen rendezik meg. Hozzátette, biztos benne, hogy Budapesten remek színvonalú összecsapásokra kerül majd sor.

A sorsolási ceremónián - amelyet a FINA vízilabda technikai bizottságának elnöke, Gianni Lonzi vezetett - minden magyar világbajnoki diadal egy-egy képviselője segédkezett: a férfiak közül az 1973-ban győztes csapatból Szívós István lépett a színpadra, míg a 2003-as együttesből Vári Attila, a 2013-asból pedig Madaras Norbert. A nőknél az 1994-ben Rómában diadalmaskodott válogatottból Szalkay Orsolya húzott, míg a 2005-ben Montrealban győztes csapatot Drávucz Rita képviselte. A sorsolásban más vizes sportok képviselői is segédkeztek, a szinkronúszók közül Kiss Szofi, a műugróktól Kormos Villő, az úszóktól pedig Gyurta Dániel.

Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya elmondta, elégedett a sorsolással, de hozzátette, a magyar válogatottnak senkitől sem kell félnie. Kiemelte, a gárda célja természetesen az, hogy a női torna utolsó napjáig versenyben legyen. A női válogatott sorrendben a japánokkal, a franciákkal és a hollandokkal játszik.

Märcz Tamás, a férfiak új szövetségi kapitány kijelentette, nem kerültek könnyű csoportba, ugyanakkor nem is nagyon számított másra, mivel mindegyik négyes rendkívül erős. Hozzátette, hazai közönség előtt természetesen a lehető legjobb eredményt szeretnék elérni, a jelenlegi vízilabdában azonban már az is nagy dolog, ha valaki eljut az éremcsatározásokig.

MTI/Szigetváry Zsolt

A férfiak az ausztrálokkal kezdenek - legutóbb a riói olimpián játszottak 9-9-es döntetlen egymással a felek -, majd az olimpiai bronzérmes olasz, végül a francia együttes következik.

A csoportok első helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikok a harmadikokkal játszanak a nyolc közé jutásért. A vízilabdatorna küzdelmeit július 16. és 29. között rendezik a Margitszigeten.

A ceremónia végén kisorsolták a voloszi női és a belgrádi férfi junior-vb csoportjait: a magyaroknál a nők Japánnal, Oroszországgal és Hollandiával, a férfiak pedig Egyiptom, Kanada, a Dél-afrikai Köztársaság és Olaszország legjobbjai ellen ugranak medencébe.

A vizes vb vízilabdatornájának csoportjai:
férfiak:
A csoport: Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-afrikai Köztársaság D csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

nők:
A csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B csoport: Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Egyesült Államok
C csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.