Vízilabda

Női vízilabda világliga - Fiatalok is bizonyíthatnak az olaszok ellen

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint az Európa-bajnok női vízilabda-válogatottnak jó esélye van a győzelemre idei első tétmérkőzésén, az olaszok elleni keddi világliga-összecsapáson.

2017.01.23 23:30MTI
Fotó: MTI

A szakember hétfő délelőtt a találkozó helyszínén, a Szőnyi úti Laky Károly Uszodában rendezett sajtónyilvános edzést követően elmondta, a 17 fős keret szűkítésénél néhány sérülés és betegség is "megkönnyítette a dolgát", ugyanakkor nagyvonalakban így tervezte. Az együttesben ezúttal nem lesz ott Kasó Orsolya, Tóth Ildikó, Garda Krisztina és Kisteleki Hanna, szerepet kap viszont a fiatalok közül Gurisatti Gréta, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya, valamint az új-zélandi születésű, nemrég honosított Parkes Rebecca is.

Utóbbiról szólva Bíró Attila kijelentette, a 22 éves játékosnak még technikailag és taktikailag is rengeget kell fejlődnie, azonban igazi "nyers erő" van benne, ezt kihasználva kell őt fokozatosan felépíteni. "Mindenképpen játszani fog, még nem tudom mennyit, de be fogom dobni a mélyvízbe" - mondta Bíró.

Érdekesség, hogy a magyar csapat szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt diadalmaskodott a belgrádi Európa-bajnokságon: "Természetesen ég és föld a mostani és az akkori helyzet közötti különbség, hiszen akkor kizárólag arra az egy hétre készültünk másfél hónapot. A lányok azonban most is jó formában vannak, jó esélyünk van az olaszok ellen. Persze szerencsére már nem kell a nulláról kezdenünk, még az újakkal sem."

A válogatottal ezúttal nem lesz ott Csernus Imre pszichológus, aki jelenleg a franciaországi világbajnokságon negyeddöntős férfi kézilabda-válogatottnak segít: "Úgy tűnik, Csernus Imrének fekszik ez a január, hiszen tavaly is sikeres volt. Örülök, hogy tudtunk segíteni a kéziseknek" - jegyezte meg viccesen Bíró Attila.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.