Öttusa

Martinek János a férfi, Kállai Ákos a női öttusa-válogatott kapitánya

Martinek Jánost nevezték ki a felnőtt és junior férfi versenyzők, Kállai Ákost pedig a női öttusa-válogatott szövetségi kapitányává.

2017.01.21 03:30MTI
Fotó: MTI

A sportági szövetség (MÖSZ) elnökségének pénteki döntése értelmében az utánpótlás irányításáért Szloboda József felel.

A szövetség január 4-én írt ki nyílt pályázatot a férfi és külön a női, valamint az utánpótlás-válogatottak vezetésére. A múlt pénteki határidőig négyen adtak be pályázatot. Vörös Zsuzsanna, a sportági szövetség (MÖSZ) általános alelnöke az MTI érdeklődésére akkor neveket nem mondott, azt ugyanakkor elárulta, hogy egy szakember jelentkezett a felnőtt férfi, a női vagy az utánpótlás-válogatottak irányítására, egy másik a férfi vagy a női, kettő pedig csak az utánpótlás-kapitányi posztra. A vezetőségnek egy háromtagú bizottság készített előterjesztést.

A megbízások időtartama határozott idejű lesz, 2017. február 1-től 2018. január 31-ig szól, de a felek kölcsönös elégedettsége esetén közös megegyezéssel hosszabbítható évenként az olimpiai ciklus lezárásáig.

A felnőtt férfi- és női válogatottnak eddig Pálvölgyi Miklós volt a szövetségi kapitánya, de a 72 éves szakvezető november közepén jelezte, hogy szerződése január 31-én lejár, és ő már nem pályázik. Pálvölgyi 2001-ben került a férfiválogatott élére és 2009-től irányította a női csapatot.

Az utánpótlás-válogatott kapitánya az elmúlt időszakban Kállai Ákos volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.