Karrier

FIFA-tanácsi tagságra pályázik Csányi Sándor

A FIFA-tanács a felelőse a FIFA teljes stratégiai vezetésének, míg az úgynevezett általános titkárság felügyeli a működési és üzleti tevékenységeket, amelyek a stratégia hatékony végrehajtásához szükségesek.

2017.01.12 10:30MTI

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerdán bejelentette, hogy pályázik a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsában megüresedő négy hely egyikére.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a magyar sportvezető a közép-kelet-európai térség immár hagyományosnak mondható szövetségi egyeztetésén közölte szándékát a megjelentekkel. Az alapító Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett Ausztria, Liechtenstein és Svájc, illetve társult együttműködőként Németország küldöttsége volt jelen Varsóban a szerdai találkozón.

A FIFA a 2016-os elnökválasztási konferenciáján a reformprogramja részeként jelentette be, hogy megszűnik a végrehajtó bizottság, amelynek helyét a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező FIFA-tanács veszi át. A 37 főből álló új testület napi rendszerességgel segíti majd az általános titkárság munkáját, és egyeztet azzal a szintén új - kormányzóbizottság névre hallgató - testülettel, amelynek legtöbb tagja nem a labdarúgás világából kerül ki. A FIFA-tanács a felelőse a FIFA teljes stratégiai vezetésének, míg az úgynevezett általános titkárság felügyeli a működési és üzleti tevékenységeket, amelyek a stratégia hatékony végrehajtásához szükségesek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.