Sencseni Tenisztorna

Babos vereséggel kezdte az évet

Az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea búcsúzott a kínai Sencsenben zajló, 750 ezer dollár összdíjazású női keménypályás tenisztorna első fordulójában.

2017.01.02 14:22MTI

A világranglistán 28. magyar játékos hétfőn a WTA-rangsorban 140. Nina Stojanoviccsal csapott össze, és az első szettben szerb ellenfele csak egy gémet nyert. A folytatásban a selejtezőből érkezett rivális magára talált, 7:5-re hozta a második játszmát, aztán a harmadikban 3:2-nél elvette Babos adogatását, majd egy újabb brékkel megnyerte a meccset. A találkozó 2 óra 2 percig tartott.

"Sajnos ez most nem sikerült. Nagyon jól kezdtem, majd a második szettben is rengeteg esélyem volt, de azokat elszúrtam. Vissza kell lendülni a meccsrutinba" - nyilatkozta honlapján Babos. "Ez picit nekem is új helyzet, még soha nem telt el ilyen hosszú idő az előző év utolsó és az új szezon első mérkőzése között. Sokat dolgoztam a szünetben, biztosan lesz ennek eredménye. Főleg az első szettet figyelembe véve, hiszen akkor valóban jól teniszeztem" - tette hozzá a 23 éves magyar teniszező, aki várhatóan visszacsúszik a világranglistán, mivel tavaly elődöntőt vívott Sencsenben.

Az első helyen kiemelt és címvédő lengyel Agnieszka Radwanska csak 2 óra 25 perces csatában győzte le a hazai közönség előtt szereplő Tüan Jing-jinget, aki 103. a WTA-rangsorban.

Eredmények a WTA honlapja alapján:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
A. Radwanska (lengyel, 1.)-Tüan (kínai) 6:2, 6:7 (4-7), 7:5

korábban:
Stojanovic (szerb)-Babos (5.) 1:6, 7:5, 6:2
Halep (román, 2.)-Jankovic (szerb) 6:1, 3:6, 6:3
Konta (brit, 3.)-Büyükakcay (török) 6:2, 6:0
Kr. Pliskova (cseh)-Sevastova (lett, 6.) 1:6, 6:3, 7:6 (8-6)
Csang (tajvani)-Golubic (svájci) 7:6 (7-4), 6:1
Cseng (kínai)-Liu (kínai) 6:7 (6-8), 6:0, 6:3
Dzsabur (tunéziai)-Vögele (svájci) 6:0, 6:2
Giorgi (olasz)-Bogdan (román) 1:6, 7:6 (7-5), 6:3
Siniakova (cseh)-Peng (kínai) 6:3, 7:5

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.