Cselgáncs

Hangyási László 60 éves

60 éves Hangyási László cselgáncs mesteredző, a magyar dzsúdósport egyetlen olimpiai bajnokának, Kovács Antalnak és két világbajnokának, Kovács Antalnak és Braun Ákosnak a trénere.

2016.12.08 01:30MTI

Az Atomerőmű SE sikerkovácsa az MTI érdeklődésére elmondta, szülővárosában, Baján ismerkedett meg a sportággal 12 évesen édesapja egyik munkatársán keresztül, és annyira megszerette, hogy az elmúlt 48 esztendőben csaknem mindennap átöltözött dzsúdóruhába.

"Rögtön megnyertem 1968-ban a serdülő országos bajnokságot, ami tovább fokozta az elszántságomat. Aztán elég gyorsan bevonultattak Budapestre, és mivel a Honvédnál éppen edzőváltás volt, engem pedig kicsit elfelejtettek, csak négy hónap elteltével kaptam meg az első +eltávomat+, így lemaradtam a junior Európa-bajnokságról" - mesélte Hangyási László, aki később bronzérmet szerzett a lodzi korosztályos Eb-n. Rövidre sikerült versenyzői karrierjéről elmondta, a laktanyában hamar "elment" a súlya, ezért gyorsan fogyasztott, legyengült, és egy békéscsabai versenyen elszakadt a térdszalagja. "A combizmomat az akkori technikával levarrták szalagpótlásnak, ami nem volt igazán sikeres, a mai napig sem jött százszázalékosan rendbe a térdem. Később Ozsvár Bandival volt egy autóbalesetünk, akkor a másik térdem is elszakadt, de azzal már nem is foglalkoztam" - tette hozzá nevetve.

Az edzői és szakedzői képesítés megszerzése hat évig tartott, dolgozott Szekszárdon, majd a Honvédnál, végül Paksra költözött, ahol a felesége is munkába állt kosárlabdaedzőként.

"Mivel kevés gyerekkel kezdtünk, Kovács Anti hamar a látóterembe került, nagyjából 1987-től foglalkoztam vele. Fiatalon is nagyon magas volt, emiatt nem lehetett igazán erős, a keringése viszont elsőrangú volt, remekül futott rövid- és hosszútávon is, és bírta a terhelést. Könnyen tanulta az új technikákat, és volt benne kurázsi. A barcelonai aranyérem ezzel együtt mindenkit meglepett, bár én az Eb-bronza után reménykedtem, hogy éremmel jön haza az olimpiáról is. Innentől a magam részéről beszorultam az élsportba, magasra került a mérce, és azóta próbáljuk átugrálni, Ákossal és Bor Barnával is sikerült" - utalt Braun Ákos 2005-ös világ- és Európa-bajnoki címére, illetve a nehézsúlyú Bor 2011-es vb-ezüstjére.

Ami a következő nemzedéket illeti, jelenleg többek között a tavaly junior Európa-bajnok Pupp Réka pallérozódik a keze alatt, akinek a felkészítésében az európai szövetségnél is dolgozó Braun segédkezik.

"Az iskolai dzsúdóval együtt nagyjából százan edzenek most az ASE-ben, a legnagyobb problémát abban látom, hogy a rengeteg elfoglaltság mellett a gyerekek már nem csinálják meg azt az edzésmennyiséget, ami a nagy eredményekhez kell" - elemezte a helyzetet.

Hangyási László szövetségi kapitányként és szakmai alelnökként is tevékenykedett a szövetségben, ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a válogatott élén sikeresen együtt tudott dolgozni a klubokkal, a menedzsmentben pedig képviselni tudta a sportág érdekeit, sorra kerültek az edzőtáborok-versenyek Magyarországra, s ez a tendencia a jövő évi budapesti világbajnokságban csúcsosodik majd ki.

A csütörtöki kerek évfordulóról a mesteredző azt mondta:

"Reggel először is földharcedzést tartok, aztán a nap folyamán csendesen ünneplünk. Majd a hétvégén rendezünk egy nagyobb családi összejövetelt."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.