Siker

Százszázalékos magyar kezdés az asztalitenisz Eb-n

A három női után az öt magyar férfi játékos is győzelemmel kezdte meg szereplését a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokság keddi nyitónapján.

2016.10.18 14:03MTI

Az erősebb nem küzdelmeiben egyetlen hazai pingpongos sem kapott helyet alanyi jogon a főtáblán, így mindannyiuknak a selejtezőből kell beverekedniük magukat a legjobb 64 közé.

Első meccsén Pattantyús Ádám, Majoros Bence, Szudi Ádám, Lakatos Tamás és Kosiba Dániel is gyengébb ellenféllel került szembe, s mind az öten magabiztosan nyertek, a 19 éves Majoros - a magyar csapat legfiatalabb tagja - és Kosiba szettet sem vesztett. Kedden este még egy kört lebonyolítanak a selejtezőcsoportokban.

Férfi egyesben 125 játékos érdekelt, közülük 93 a kvalifikációban próbálkozik. A 23 csoportgyőztes egyből csatlakozik a főtáblán a 32 kiemelthez, míg a 18 másodiknak még egy mérkőzést kell játszania és nyernie a 64-es főtáblára jutáshoz.

A Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyez.

Eredmények:
selejtező:
férfi egyes:
3. csoport:
Pattantyús Ádám-Omri Ben Ari (izraeli) 4-2 (-8, 9, -7, 7, 4, 6)
5. csoport:
Majoros Bence-Gabriel Grixti (máltai) 4-0 (2, 2, 7, 2)
10. csoport:
Szudi Ádám-Vladislav Ursu (moldovai) 4-1 (6, 5, 3, -9, 5)
13. csoport:
Lakatos Tamás-Miikka O'Connor (finn) 4-1 (7, -9, 4, 6, 2)
22. csoport:
Kosiba Dániel-Craig Howieson (skót) 4-0 (9, 12, 5, 7)

korábban:
női egyes:
3. csoport:
Nagyváradi Mercédesz-Natalija Alekszijejenko (ukrán) 4-0 (10, 8, 7, 4)
4. csoport:
Pergel Szandra-Charlotte Carey (walesi) 4-1 (5, 7, 10, -8, 2)
9. csoport:
Madarász Dóra-Maria Hrisztoforaki (görög) 4-0 (6, 8, 10, 11)

később:
női egyes:
Pergel-Egle Stuckyte (litván) 15.30
Nagyváradi-Diana Rusinova (lett) 15.30
Madarász-Manca Fajmut (szlovén) 16.15
férfi egyes:
Pattantyús-Laurens Tromer (holland) 18.30
Majoros-Aleksandar Karakasevic (szerb) 18.30
Szudi-Cedric Nuytinck (belga) 19.15
Lakatos-Mihai Bobocica (olasz) 19.15
Kosiba-Tomislav Pucar (horvát) 20.00
vegyes páros, selejtező:
Szudi, Pergel-Arturs Reinholds, Inta Zdanovska (lett) 21.00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.