Röplabda

Női röplabda Eb-selejtező - Megismételné a bravúrt a magyar válogatott

A mostani és a következő hétvégén Európa-bajnoki selejtezőtornát játszik a magyar női röplabda-válogatott; péntektől házigazdaként Érden sorrendben az észtekkel, a finnekkel és a lengyelekkel találkozik.

2016.09.14 02:30MTI

Jan De Brandt szövetségi kapitány az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a sportág hagyományai és a világranglistán elfoglalt pozíció alapján természetesen a lengyelek a csoport favoritjai. Ugyanakkor hozzátette, azt követően, hogy a lengyelek nem jutottak ki a riói olimpiára, komoly változások történtek a csapatuknál, ez pedig a magyarok esélyeit növelheti.

A belga szakember megjegyezte, a lengyelek két héttel ezelőtt éppen Belgiumban játszottak felkészülési mérkőzést, így megfelelő információkkal rendelkezik a legnehezebb ellenfélről. Jan De Brandt hangsúlyozta, papíron a finnek és az észtek is gyengébbek a magyaroknál, így őket mindenképpen le kell győzni, de ellenük is nehéz mérkőzésekre számít.

A szövetségi kapitány elmondta, augusztus eleje óta készül együtt a keret nagy része, ugyanakkor több játékos is csak két héttel ezelőtt tudott bekapcsolódni a közös munkába. Hangsúlyozta, a keret jelentős része keményen végigdolgozta az elmúlt másfél hónapot, és remek állapotban várják az Eb-selejtezőt.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára elmondta, egyértelmű cél, hogy a válogatott - amely tavaly 28 év után szerepelt újra kontinensviadalon - kijusson az Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő Európa-bajnokságra. Egyúttal bejelentette, hogy a szövetség elnöksége egy prémiumkeretet is megállapított a válogatott számára, amennyiben csoportgyőztesként, pótselejtező nélkül jut ki az Eb-re, akkor ötmillió forint, ha a második helyről, akkor ennél egy némiképpen csökkentett összeg jut a csapatnak.

Dobi Edina, a válogatott centere hangsúlyozta, szeretné újra átélni a tavalyi Eb-részvételt: "Az, hogy két évvel ezelőtt ki tudtunk jutni az Európa-bajnokságra, hatalmas siker volt a játékosok életben, hiszen ilyen magasra válogatott szinten addig még egyikőnk sem jutott. Semmivel nem érzek most kevesebb motivációt a társaságban, szeretnénk újra átélni, milyen egy Európa-bajnokságon játszani."

Hasonlóképpen vélekedett a kiváló ütőjátékos, Horváth Dóra:

"Egy nagy győzelem után mindig nehezebb megtartani a pozíciót. Nagy bravúr volt a kijutásunk, de az lenne az igazi, ha ezt meg tudnánk ismételni és nem kellene újra éveket várni. Azt gondolom, a csapat képes rá, és a sorsolás alapján nem is lehetetlen."

Az Európa-bajnokságra a két selejtezőtorna győztese automatikusan kijut, míg a csoportok második helyezettjei pótselejtezőn küzdenek meg egymással. Amennyiben a magyarok másodikok lesznek, akkor a bolgár, román, svájci, montenegrói négyest felvonultató kvartett másodikjával találkoznak.

A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.

A program:
1. torna (Érd Aréna):
péntek:
Finnország-Lengyelország 16.00
Magyarország-Észtország 18.30
szombat:
Lengyelország-Észtország 16.00
Finnország-Magyarország 18.30
vasárnap:
Észtország-Finnország 16.00
Lengyelország-Magyarország 18.30

2. torna (Bielsko-Biala)
szeptember 23., péntek:
Magyarország-Finnország 17.30
Lengyelország-Észtország 20.00
szeptember 24., szombat:
Magyarország-Észtország 15.00
Finnország-Lengyelország 17.30
szeptember 25., vasárnap:
Észtország-Finnország 17.30
Magyarország-Lengyelország 20.00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.