Gyász

Meghalt Vera Cáslavská, hétszeres olimpiai bajnok cseh tornásznő

Súlyos betegségben, 74 éves korában elhunyt Vera Cáslavská, legendás cseh tornásznő, aki csehszlovák színekben hétszer lett olimpiai bajnok.

2016.08.31 22:25MTI

Vera Cáslavská több mint egy éve rákbetegségben szenvedett. Tavaly májusban nyolcórás műtétnek vetette alá magát, kemoterápiás kezeléseket kapott. A tornásznő kedden egy prágai kórházban halt meg, ahová azután szállították be, hogy állapota rosszabbodott.

Vera Cáslavská 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban szerzett olimpiai aranyakat. Az ötkarikás elsőségeken túl négy világbajnoki és 11 Európa-bajnoki címet is gyűjtött, s a volt Csehszlovákiában négy alkalommal őt választották meg az év legjobb sportolójává.

Mexikóvárosban Cáslavská az olimpia hőse lett, mert Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállása után is nyilvánosan kiállt a Varsói Szerződés hadseregeinek katonai beavatkozása által elfojtott Prágai Tavasz reformfolyamata mellett. Mexikóból való visszatérése után egyik aranyérmét Alexander Dubcek kommunista pártfőtitkárnak, az akkori reformmozgalom vezetőjének adományozta. Cáslavskát kizárták a csehszlovák testnevelési szövetségből, egy ideig nyilvánosan nem szerepelhetett, majd edzőként tevékenykedett. Az 1989-es rendszerváltás után először Václav Havel államfő tanácsadója lett, majd a Csehszlovák, illetve a Cseh Olimpiai Bizottság elnökévé választották. Tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.