Sajét úszóklubot alapít

A Vasas elnöke megérti Hosszú Katinkát

Markovits László, a Vasas SC elnöke megérti, hogy Hosszú Katinka, a piros-kékek klasszis úszója a riói olimpia után klubot alapít, és abban folytatja pályafutását.

2016.07.27 06:30MTI

Az egyesület vezetője közleményben reagált a többszörös világbajnok sportoló keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra, s hangsúlyozta, Hosszút szeptember elsejéig köti szerződés a klubhoz, így sem jogi, sem erkölcsi akadálya nincs annak, hogy máshol folytassa pályafutását.

"Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy 2013 elején a Magyar Úszó Szövetség vezetőinek ajánlására leszerződtettük Hosszú Katinkát, aki akkor egy számára csalódást jelentő olimpián volt túl. Mindenki számára ismert, hogy azóta a világ egyik legjobb úszójává vált, amire mi is nagyon büszkék vagyunk, nem beszélve arról, hogy teljesítményével a Vasas eredményességéhez is nagyban hozzájárult" - idézte a közlemény Markovitsot, aki mindehhez azt is hozzátette, hogy személy szerint megérti, ha egy sportoló ilyen komoly sikerek után saját egyesületet alapít, és ezen keresztül is az egyéni márkáját építi tovább. - "Az egész Vasas család nevében sok sikert kívánunk neki a további pályafutásához, de előtte még nagyon drukkolunk, hogy az olimpián a Vasas sportolójaként el tudja érni valamennyi célját."

Az ötszörös vb-győztes Hosszú Rióban 200 és 400 méter vegyesen vb-címvédőként áll rajthoz, ezenkívül 100 és 200 méter háton, 200 méter pillangón és a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként indul. Amint keddi sajtótájékoztatóján fogalmazott, "nem tud érmeket ígérni", de mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Magyarországot a legmagasabb szinten képviselje a jövő pénteken kezdődő játékokon.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.